Végezzünk szavaink közt egy kis családfa-kutatást, ígérem, hogy nem lesz vége egyhamar. Talán régebbi vizsgálatainkból is kiviláglott már, hogy nyelvünk leginkább az élő természethez hasonlít, amelyben a talaj, a napfény és mögötte az árnyék, a meleg meg a fagy, a víz, a növények, a rovarok, a velük táplálkozó  madarak és csúszómászók, továbbá a ragadozók a csúcsfogyasztó emberrel együtt valamennyien egymásból, egymásért élnek. Egyik a másikat szüli, öli, táplálja; minden mindennel összefügg. Ráadásul rendszerük méretei beláthatatlanok.

Az angol nyelv szerelmesei hirdetik, hogy az ő nyelvük a legnagyobb a világon: egy millió szavuk van. Ez a szám úgy jött össze, hogy a gyarmati rendszerben különböző angol nyelvek alakultak ki, melyek a helyi állatok, növények, szokások és egyéb jelenségek megnevezésére fölszívták az ottani bennszülött nyelvek szavait, kifejezéseit és más elemeit. A Birca Hang nevű világhálós lap 59 darab hivatalos angol nyelvről tud. Ezek apránként, de folyamatosan távolodnak egymástól. Nagy kérdés, hogy a Földön uralkodó angol nyelvű álkultúrcikk-ipar – filmek, dalok, műsorok és egyebek –zuhataga mennyire képes lassítani e folyamatot.

Az bizonyos, hogy az ezer éves angol és holland nyelvemlékek nehezen különböztethetők meg egymástól, ám a mai angol beszélő már nem érti a hollandot és viszont. Ellenben a magyar nyelvjárásokban nevelkedettek mind értik egymást: „minden magyar anyanyelvű érti az összes többit.” A magyar anyanyelvűség hangsúlyozása azért fontos, mert az általános megértés alapja, amennyiben az anyanyelvűség több a szavak és a nyelvtan világának ismereténél, mivel a nyelv szellemébe is beavat.

A teljes cikk letölthető innen