Oly korban élünk mi e földön, mely nem lehet meg ideológia nélkül. Ez az elegánsan ronda szó a görög ideából - a platóni ténylegesen létezőből, az ősképből - és a szintén görög logoszból - értelem, világtörvény, teremtő erő, stb. - vegyült. Ám e nemes szülők frigyéből nem magas gondolat jött elő belőle, hanem korcs. Állat- és növénynemesítők a megmondhatói, hogy ilyesmi gyakran megesik. Az ideológiáról már régóta tudjuk, hogy elvont és üres képzelgés, ami a gondolat álruhájában jelentkezik. Eszme kényszerzubbonyban.
Gazdaságkor bölcseletének a mindenkori csúcspontja. Tudjuk, hogy korunk Isten és a kereszténység, s minden e körbe tartozó szellemi mozdulat tagadásából jött létre. Ám az ember ezt így ilyen nyersen képtelen elfogadni. Ezért kellenek az elvont és üres képzelgések, amiket jobbára filozófusnak nevezett bértelmiségiek állítanak elő az adott időszakban hatalmaskodó gazdasági és politikai erők megrendelésére, és erővel, manipulációval hülyítik vele a népet. Mindegyik ideológiának közös vonása, hogy mesterséges, idényjellegű, sem a természeti, sem az Egyetlen Valósággal semmilyen ponton nem találkozik, következésképpen dogmatikus és embertelen - mentül humánusabbnak adja ki magát, antul inkább.
E téveszmék rendszerek, tehát a főgondolat, a főálnokság mellé alhamisságok társulnak. Gazdaságkor alapideológiája, elsőrendű mákonya az ateizmus. Ami így, önmagában megfelel a Tagadás Szellemének, de az embereknek nem, ezért az ideológusok különféle isteneket gyártanak közfogyasztásra. Némelyek az idealisták számára készülnek, pl.: Ész, Szabadság, Egyenlőség - a Testvériség halva született -, mások a racionalistáknak, mint pl.: a Fejlődés, a Liberalizmus, a Kommunizmus, ismét másuk a cinikusuk szükségleteire szolgálnak: Piac, Pénz. Mit ne mondjak, ezek az utóbbiak a legőszintébbek.
A főeszmék a politeizmus szabályaihoz igazodva helyi érdekű démonokra oszlanak. Például a szocializmusban kötelezően hinni kellett az egyre szebb jövőben, ami a művészetben, a szocialista realizmusban persze, ún. "optimizmusként" mézeskedett. Természetesen a liberalizmusban és a kapitalizmusban is kötelező ugyanazt, bizony ám! hinni, tehát ott is ragyog az optimizmus; a legvéresebb hollyreál rémfilm végén is ott a happy end. A pesszimizmus itt is, ott is legveszélyesebb esztétikai fogalmak közé tartozik: tilos azt sugallni a nézőnek, olvasónak, hogy az életnek lehet kockázata. Aki a Nagy Testvérre, Sztalinra vagy a Piacra stb. bízta magát, az sínen van; a problémák csakis félreértésekből adódhatnak. A munka- és a piaci versenyben persze keményen kell küzdeni. Ám ha helytállunk, kizárt, hogy ne győzzünk, s babérunkat ne arassuk le.
A tömegmédia és hatalmi eszközök fejlődésével párhuzamosan egyre sötétebb téveszmékbe lökik az embereket. Különösen ilyenkor, amikor "helyzet van", jelesül választáshoz közeledünk. A választás tétje kivétel nélkül mindig az, hogy rábírnak-e bennünket arra, hogy a Tagadás Szelleme mellett döntsünk? Éppen ezért ilyenkor fölerősödik a keresztényellenesség, és elszemtelenedik a sötétség. Azt hirdeti a magyar állam tulajdonjogát gyakorló legideologikusabb kormánypárt, az SZDSZ, hogy az "állam a legrosszabb tulajdonos". Ilyent azok szoktak mondani, akik ellopni készülnek a közjavakat. Az MSZP - neki elvileg szociáldemkrata vóna az ideológiája, ha vóna neki egyáltalán -, beleegyezően bólogat. Tettestársként, mintegy megmentendő a hazát. A saját zsebbe, s a fölöttes multik zsebébe.
Láttam a minap egy pártplakátot. Kisfiú áll rajta, s az említett SZDSZ azt írta mellé, hogy ő igenis törődik Kovács Pistivel. Akadt, aki nyomban átlátott a helyzeten és ráfestette: "Eladtuk a feje fölül a hazát."
Mert nagyjából ez a helyzet: ha nem ismerjük föl, hogy kinek a képmása vagyunk, és nem állunk önmagunk mellé, szomszédaink mellé, családunk, népünk mellé, Teremtőnk mellé, akkor bizony eladják a fejünk fölül a hazát maradék és rommá tett javaival, kultúrájával, hitével együtt.