Kedves Gábor,

Sokat gyötörtem magam azon, hogy mint szerkesztő válaszoljak, vagy mint Tibor. Utóbbi mellett döntöttem, mert nem vagyok képes a hideg szerkesztői válaszra. Ezért esett jól viszont-válasza, s ezért reagálok rá tovább. Kérem, válassza le személyem az Irodalmi Jelen lapról, s úgy levelezzünk, mintha egy érdeklődő fiatalemberrel tenné, aki végül is valóban vagyok. Szerkesztői múltjáról tudtam, igaz nem is ily részletesen, s akkor bizonyára érti, hogy egyszerűen arról van szó, a lapunk nem kíván politikával foglalkozni, mégha az irodalom gyakran maga is politika, de konkrét felületeket nem kívánunk érinteni. Ez a lap egyik alap koncepciója. Nem arról van tehát szó, hogy én vagy a többi szerkesztő bármilyen "elsöprő erőfölényben" lévő hatalomtól megrémülnénk, vagy tartanánk, hanem arról, hogy ez egy független (!), irodalmi lap. Mint írtam én sem értek sokmindennel egyet ahogy és amint zajlik a világ, de ezt magam kertjének ápolásával, saját utam (mely hála a különböző hatlami szerepekbe fagyott lelkeknek nem éppen
akadálymentes) járásával és írásaimmal igyekszem kifejezni, s változtatni.  Nem tudok és nem is akarok beleszólni ezekbe a dolgokba.
Hogy Hamvasról így megoszlik véleményünk? Nem is annyira... az említett művekben szerintem általában minden hatalmi poziciót, hatalmaskodást kritizál Hamvas, nem pedig csak ezt. Számomra Hamvas éppen a személyes-üdv megélésének útját sugallja, s nem pedig azt, hogy én bárkinek is meg tudnám mondani, különösképpen egy töredezettségében tespedő társadalomnak a "tutit", hogy akkor most mit és merre. Képzelje Gábor, nemrég Kemény tanulmányát olvastam Széchenyiről s Vörösmartyról.
Naplójában is elmerültem kicsit és lenyűgözött. Hogy már ő is valami olyasmi állásponton van, mint amilyen most én, abban a korban, ahol még lehetett nagy kijelentéseket tenni, s aztán nagyot csalódni, összeomlani úgy igazán. Mintha Kemény szigorúságában és kritikájában is gyöngédebb lenne, megengedőbb, belátóbb, s a tömeget és a politikát már akkor reménytelennek látja. Valami mást keres, valami finomabbat érzékel, de ez a fajta politzálás csak jóval később fogalmazódik meg a világ különböző pontjain, s itt most elsősorban Gandhira vagy Kingre gondolok.
Nagyon érdekel mit gondol erről. Sokkal többet tud, tapasztalt és élt, mint én, ugyanakkor az én politikai érzékeim már inkább a youtube és más legális-illegális internetes szabad adásokon, hírportálokon edződik, s még a magyar eseményeket is inkább a BBC-n követem, mint bármelyik magyar adón, nem mintha ez utóbbival meg lennék elégedve, de egyszerűen korrekt. Ez a korrektség, ez az egyenes, mégis tiszteletet tanusító beszéd, amely itthon mindenből kifoszlott, eltűnt. Motyogás és hümmögés, csalóka színskála egy nem reális helyzetet tükrözendő. Merthogy a realitás az, ami globális, hisz rég világfaluban élünk, a nemzetieskedésnek csak megosztó ereje van, nyelvünk és népünk értékeit a művészetekben, a kultúrában, a konyhában, a szőlősben, a méhesben, kertjeinkben és asszonyainkban kell óvnunk és szeretnünk, nem lobogókon.
Lobogók...! Képzelje, nem oly rég találkoztam Fejér Gyopárkával, aki táncos, nemsokára Indonéziába utazik egy esztendőre, hogy hazahozzon onnan a táncról való tudásnak valami egészen sajátos részét, mit itt már alig is művelnek, néhány igazán tiszteletreméltó kivételtől eltekintve.
No de a lényeg, mondom Gyopárkának, hogy nekem problémás ez az egész lobogó téma, hogy akkor köré és előre, szerintem ez így csak rossz lehet. Mire Gyopárka mosolyog, és azt mondja, akkor terítsd le a fűbe, s hívd oda az embereket. Üljetek le, teázzatok rajta, beszélgessetek.
Mennyire más megközelítés ez, drága Gábor!
Maradok tisztelettel,
s üdvözlöm hidegkúti elvonulásomból,
Tibor.

Kedves Tibor,

Amikor a Mozgó megszűnt - megtagadtuk az együttműködést a Népszabadságtól odavezényelt szerkesztőkkel, mindenki, még a takarítónő is - akkor a Búvár c. laphoz mentem azzal a mély s régi meggyőződéssel, hogy sem a saját sem a nagyobb gondoknak nincsen politikai megoldása, csak benső, szellemi. A természettudomány, a környezetvédelem mindig érdekelt, a családot el kellett tartani.
Amikor túlestem szegény, reszkető főszerkesztőn, az ifjú munkatársak csapata lelkesen fogadott: de jó, hogy jössz, éppen most szervezzük a vízlépcső elleni tiltakozást, neked vannak "mozgalmi tapasztalataid"!
Ki lehet-e lépni a politikából?
Platón azt mondja, hogy az igaz, a szép és a jó egy. Jézus hozza létre a tetraédert, a teljességet: a szeretet a negyedik elem. Mindegyik egy a másikkal, de a maga helyén szépként, igazságként, stb. nyilvánul meg. Egyik sincs a természetben, természetfölötti, áradó jav mind, egymástól elválaszthatatlanok. Közös tulajdonságuk, hogy továbbadandók: aki magánosítja őket, abban megpossadnak.
Ezért az üdv személyes, de sosem egyéni, hanem közösségi; amíg egy valaki elkárhozni készül, addig az üdvösségre készülő nem nyughatik. (Hamvas) Köteles-e a szellemi ember harcolni a poliszért, a közösségért? A közösségre nem az-e a legveszélyesebb, ha az igazság, a szépség, a jóság, a szeretet csillaga szétesik, összetörik?
A globalizmus nem erre törekszik-e, hogy érdekre csupaszodott démona szakadatlanul növekedhessék, amíg a bolygó el nem fogy? Világunk, Gazdaságkor, a rákosodás kényszeréből azért nem tud kilépni, mert elutasítja az áradó javakat, és velük azokat a személyes létformákat, melyekhez ezek igyekeznek: személy, művelés, közösség, haza, egyház, mint az emberiség egysége.
Lehet csak irodalmi lapot csinálni possajtott szépségből, miért ne? Ó, Gazdaságkor egyik alapelve a szétválasztás: leműtöm magamat munkámról, meggyőződésemről, naná, hogy a szépséget is lenyesem az igazságról, a jóságról, a szeretetről. A szellemről levágott, üdvprogram nélküli mű a szórakoztatóipar csinosabb, de nem "jobbik része" (Luk 10,42). "Sajtója skandalizátor (Silentium. 261.); félrevezeti a �népet és a �királyt egymás felől; a társadalmat felbontja; a társadalmon belül a �hazugság funkcióját látja el (Patmosz I. 381-382.); formája szerint �regény, a bulvár~ folytatásos rémregény (Arkhai 326.)" (Hamvas Szótár) A posztmodern művészetipart ezért a kerti törpékkel együtt csókoltatom. A zászló annyival jobb nála, hogy tud lobogni, és tényleg rá lehet ülni.

Szeretettel: czg.

Kedves Tibor,

 Örülök levelének, nyílt beszéd, egyértelmű állásfoglalás.
Szerkesztő koromban én is azt vállaltam, amit gondoltam - Mozgó Világ
1983-ig, Négy Évszak '85, Igen, 89-91 stb.
Meg kell azonban jegyeznem, hogy téved, amikor a Hálózatot "kisebbségnek"
nevezi. Szociológiailag igen, bár roppant széles populációra
támaszkodik - már szoc. összeköttetés korától kezdve - ebben is hasonlít a maffiára.
Hatalmi helyzetét tekintve viszont elsöprő erőfölényben van: megértem önt.
Hamvast illetően is téved, sokszorosan. Olvassa el pl. A láthatatlan
történetet, a Patmoszt, a Karnevált, A kisregényeket, pl. az
Ugyanisban Bujserkác elnök monológjait, hirtelenjében talán mégis az Óda a XX.
századhoz c. esszét ajánlhatom.

 Szeretettel: czg.

 Drága Gábor,
kérem ne haragudjon, ezen a nyáron igen nagy mozgásban vagyok, s nem
tudom mikor-melyik levélre válaszoltam, s melyikre nem. Vagy hogy csak
megírtam, de elmenni már nem ment el, és így tovább... Természetesen
esszéjét azonnal elolvastam amint megjött, s igen komolyan
gondolkodóba estem felette, legkedvesebb barátaimmal megvitattuk, mert
több problémás rész is volt számomra. Nehéz ezt így, hogy én rendkívül
tisztelem az ön munkásságát, különösen a Beavatás sorozatot, s én
messze nem tettem le az asztalra oly jelentős munkákat, mint ön, mégis
úgy érzem ez az írása egyszerűen vállalhatatlan nem csak az én
rovatom, hanem az Irodalmi Jelenen belül is. Miért? Elsősorban azért
mert erősen politikus kijelentéseket tesz benne, melyek
félreérthetetlenül megcéloznak valamilyen vélt-vagy-valós - ezt én nem
tudom eldönteni : kisebbséget, ha nem csalódom ön ezt "hálózatnak"
hívja. Idézem: "Hálózatba szerveződve érték meg. A Hálózat részint
látható, részint láthatatlan, az egész társadalmat átszövő
érdekrendszer. Bűnszövetkezet. A tapintható részét "szocialista összeköttetés-rendszernek" hívta a nép annakidején.
A szakirodalom is. Elitként működik, amennyiben kasztszerű képződmény,
ám vallás és értékek helyett hitetlen érdekkövető. A klasszikus
bűnszervezetek vonásait viseli, mivel az erkölcscsel szemben áll,
igazság, haza, jog, kultúra, természet iránti elkötelezettség helyett
csak a bandához fűződő érdeket ismeri." - szerintem ez a kijelentés
egy jobboldali politikai hetilapban meglehet elmegy, ám egy irodalmi
lapban nem. Nem arról van szó, hogy én egyetértek-e önnel, drága
Gábor, hogy most akkor tényleg nagy bajok vannak-e ebben az országban,
vagy sem, hogy Trianon tényleg trauma-e vagy sem, hanem arról, hogy
írása a kényes témát pontosan választja ki, de nem felold és
felszabadít, hanem csak elmélyít és meggyötör. Mint ahogy ez több
stiláris elemben is észrevehető, ahol a gondolat bucskázik, ott a
nyelv is. Nem értem, hogy ön, aki oly behatóan ismeri Hamvas Béla
gondolatait, oly nagy szeretet sugárzik lényéből, miért használja föl
tudását, tekintélyét egy olyan vitában, s miért ír erről így, ami
eleve veszett fejsze, mert mindenki csak saját gondolatait
hangoztatja, s a történelem már rég ellszállt felette. Nem értem mi
köze ehhez Hamvasnak? Mért kellett ebbe belerángatni? Nem értem mért
kell megírni esszébe úgy egy nehéz és komoly kérdést, hogy az továbbra
is csak harc tárgyát képezze, a korrekt beszéd terének megteremtése
helyett? Nem értem, hogy mért nem inkább egy-egy kis rész, komoly
gondolat kidolgozását, szép körülírását kezdi meg, s miért csap bele
ennyi mindenbe, hogy végül az ember már ne találja meg mi is volt a
lényeg. Drága Gábor, nem arról van szó, hogy én ne érezném mennyire
problémás ma a világ, mennyire súlyos a helyzetünk, hanem arról, hogy
én nem tudok és nem is akarok olyan gondolatoknak teret adni, amelyek
még ha áttételesen is de szélsőségesek, s más emberek ellen
irányulnak. Kérem értse meg álláspontom, én is igyekszem önét.
Amennyiben ezek után nem sértődik meg rám, úgy továbbra is érdeklődve várom esszéit.
Maradok őszinte tisztelettel,
Tibor.