Hajdan létezett egy hit- és erkölcstan nevű tantárgy, mivel a régi ember az erkölcsöt csak a hitén, gyakorlatiasabban: a vallásán keresztül tudta elképzelni. A régi emberen talán a mindenkori embert is érthetjük, mert vallástalan ember, sőt hitetlen ember az újkorig nem létezett. Olyannyira nem, hogy a régészek az emberszerű emlősök hagyta maradványok közül azt a leletet sorolják az emberiek közé, amelyik mellett kultusznyomokat találnak.

Az ember – egyetlen lényként – érintkezik a természetfölöttivel. A természetben nincsen se erkölcs, se vallás, se művészet.

Hogy az erkölcsön kezdjük, az erkölcs alapkérdése a helyes és a helytelen, másként szólva a jó és a rossz megkülönböztetése. Amikor a Paradicsomban kígyó bíztatta őket, hogy egynek, mert akkor a „szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Éva és Ádám megkóstolta a jó és gonosz tudásának gyümölcsét. „Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek.” Minden állat meztelen, de oda se neki. Az ember ezzel a jelképes fölismeréssel lépett ki az állatok létköréből. A természet ilyesféle kérdéseket: jó, szép, rossz, nem ismer. A hazugságról sem tud, mert mit takargatna?Az állatok esznek, isznak és alszanak meg szaporodnak. Nem kérdezi a fácán, hogy miért ne kapja be a bogarat, a róka sem kérdezi, hogy miért ne egye meg a fácánt? Úgy is mondhatjuk, hogy kizárólag az érdekeiket követik. Testi érdekeiket, hiszen lelkük nincs, csak testük, tehát önmagukat és fajukat akarják fönntartani.

Ha a fölbecsülhetetlen költségekkel járó világűri életkutatás véletlenül eredménnyel járna a távoli Dár bolygón, és úgynevezett „intelligens” lényeket találna, azok nem biztos, hogy emberek volnának. Nem küllemre, hanem bellemre. Nem volnának emberek, ha bármennyire okosan is, de csupán az érdekeik mentén sunnyognának, vagy csörtetnének a halálba. Ha nem ismernének Istent.

A nem-ember és az ember közti különbség lényege, hogy utóbbi megkérdezi: miért? Miért-mitől jó a helyes és mitől rossz a helytelen? És viselkedését a választól teszi függővé.

Ez a kérdés azonban csak akkor tehető föl, ha a világban megmutatkozik az amúgy természetidegen, ha úgy tetszik, földöntúli létező, a jó.

A jónak nincsen érdeke, sérthetetlen, teljes és önmagában való. Az állatok számára alig érzékelhető. Ám ha lelkes lénnyel találkozik, azt magához vonzza, mert a lelkes lény lelke fogékony a jóra, és hiányát szenvedi: iránta való vágyakozása kielégíthetetlen, mert a jó végtelen. Az állatok vágyakozása ételre-italra-párzásra előbb-utóbb csömörbe fúl – nem fér több beléjük.

A jó fényének káprázatában settenkedik a Gonosz. A jóra vágyakozóknak még jobbat ajánl: hatalmat, pénzt, szórakozást, vagyis különféle vágykonzerveket, melyek látszólag korlátlanul raktározhatók, és használhatók a jó rovására. Egész pontosan a jó köréhez csatlakozottak rovására.

A népmese, a nemzetek emlékezete tud a jóról, és a jó szaporításáról. A sérült róka, madár, partra vetett hal, a mesékben mind valaminő istenség, a Jó Egy-nek a része. Ha jó emberrel találkozik, akkor ezt mondja neki: Jó tett helyébe jót várj! Ez a legelemibb és legősibb erkölcsi lecke: azt mondja, hogy ültess a világba jót, és a világ jobb lesz. Ha nem teszed, akkor visszahúzódik a jó. Nem vész el, csak éppen nem fogod észrevenni, és a bolygón hamarosan eluralkodik fasizmus, a kommunizmus, a pénzizmus: csupa olyan eszme veszi át a hatalmat, amiben nincsen jó.

Ha körülnézünk Dár bolygón, ahol nagyeszű, de lélektelen lények élnek, azt fogjuk észrevenni, hogy senki sem élvezkedik a napkeltében, vagy a madárcsicsergésben. Ugyanis az ilyesminek semmi értelme nincs. Csak lelkes lény szíve lobban föl ilyesmik közelében, és alig várja, hogy emberre találjon, s hívja: Nézd, milyen gyönyörű!

A szépet tehát nem a munka meg a pénz szaporítja, hanem önmaga: a másik lélekből sugárzó jó. A matek- vagy életkérdés helyes megoldása mindig jó, szép, és igaz. Ilyen a vers meg a pörkölt is. A szabadság is. Az állat szenvedi a fogságot, de nem ismeri a szabadságot, mert nem tud jóról, szépről és igazságról. Az ember akkor szabad, ha ezekben él, legkivált pedig szeretetben, ami a másik három koronája. Nélkülük nem állat lesz, hanem démon, a Gonosz cimborája. Éppen ezért nem hiszem, hogy külön létezhetne erkölcstan és külön hittan.