Kedves rokonomtól és barátomtól Csorba Bélától kaptam levelet a minap. Béla nyelvész, az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén anyanyelvi lektor. Ráadásul író és komoly gyűjtője szülőfaluja, Temerin néprajzi kincseinek meg a rettenetes és oktalan 44-45-ös szerb vérengzés tényeinek.

Nos, ezt írja A szabir titok c. könyvemmel kapcsolatban: „Szilasi Móricz Cseremisz szótárá-ban (Nyelvtudományi Közlemények, Harminczadik kötet, Bp., 1900.) ezt találtam: sawár deszkakerítés; zaun (...) – sabár – kū sabár kőfal; mauer (...) kū sawaran adiect. befestige (stadt) (...)” Tehát a szabir népnévvel jelölték az említett dolgokat a cseremiszek, másként marik. Ők a finnugorok finn-permi ágához tartoznak, és az Uraltól nyugatra élnek.

Sz. Patkanov szabir kutatásaiból tudjuk (Ethnographia, 1900. 9-10.), hogy a szabirokhoz igen közel lakó ugor népek is használták ilyesféleképpen a szabir szót. Pl. az ezüstöt ’szaber fém’-nek, röviden ’szabernek’ hívták. A szabirok elvonulása után jöttek más hódítók, legújabban az oroszok, azóta az ő nevük jelenti az ezüstöt. Az ilyesmi nálunk is előfordul. Gondoljunk a svédcsavar, cigánykerék, rácjárás stb. szavainkra, vagy a ’kínaira’, ami kézilabdában a tilos terület fölé beugorva elkapott labdát és menten leadott lövést, vagy a ’zsidót’, ami kártyajátékban a véletlenül megfordult lapot jelenti.

A szavak jelentésalakulásának megrendítő példájaként észlelte David Attenborourgh a Csendes óceáni szigeteken hódító cargo-kultuszt. A fehérek csodás, új tárgyait – a hűtőszekrénytől az acélkésig – pidgin nyelven cargonak nevezték el: ezt a szót festették ugyanis a hajók, repülőgépek, ládák oldalára. A fuvarozási szakszó kultikussá lett, egy új vallás alapszava.

Persze a fölvilágosult és művelt fehér ember – miközben gúnyosan mosolyog a polinézeken – ugyancsak cargo-imádó. Különben nem rajongana a ruha- és kocsimárkákért. Mi egyébért viselne reklámszövegeket – polinézül cuccidéző varázsigéket – a holmiján? Rémfilm-tetkókat a bőrén?

A lényegre visszatérve: nem nehéz összefüggést találni az említett szavak és a szabar, szavar, szibir stb. népnevek közt. A szabir – maradjunk ennél – népnév a mariban való jelenléte jelzi a két nép kapcsolatát. A szó azért kaphatott ’fal, kerítés, palánk, rögzített/állandó telep’ jelentést – is, mert a szabirok állandó, kerített lakhelyeken éltek. És ez föltűnő lehetett a halak-vadak vonulását családostul követő, mozgékony marik szemében.

Csorba Béla is fölhívja erre a figyelmet: „Ez a csud várakról idézettekkel összefüggésbe hozva talán érdekes lehet.” Igen, valóban érdekes. Mi több, forrásértékű, hiszen a finnugor népek elterjedt hagyománya, mit ne mondjak, emlékezete szerint a csud várak a szabirok földvárai voltak. A Czuczor Fogarasi szótár CSUD szócikke – lásd ott – egyenest Hunfalvy Páltól származik, aki a szó elemzésébe bevonja a szkíta, görögösen szkütha – a sztyeppei lovasnépek összefoglaló neve – és a ’csata’ szavainkat. Szerinte a csud, a szkütha csatanépet jelenthet.

Csud vár akad Lappföldön is, és a szó fönnmaradt Észtország legnagyobb tavának nevében is.

A csud várak favázra döngölt földből készültek. A falkoronára – kerítés is kellett mellvéd gyanánt. Deszkából, fából, vagy ahol bőven akadt kő, ott kőfalat emeltek: kū sabár.

A régészeti leletek mesélik, hogy a csud várakban fazekasműhelyek és fémföldolgozók működtek, hisz az ókorban az arzén és a réz természetes kibúvásokban is előfordultak a Dél-Uralban. E két elem az arzénbronz alapanyaga. Szenesíthető fa, és később vas is akadt, hogy az agyagról és más anyagokról ne is beszéljünk. Ezek vonzották oda délről a szabirokat. A szabir gyártmányok messze földre eljutottak, még a Ladoga tóban is találtak jellegzetes szabir edénytöredékeket – Patkanov szerint. Iordanes is beszámol arról, hogy nemes prémmel kereskedtek a Fekete tenger vidékén: Getica, 37. A nemes prémeket valószínűleg az ugoroktól szerezték iparcikkeikért. Érdekes, hogy e fejezeten belül Iordanes a hunok egyik ágának mondja, miközben egyszer hunugarusoknak, máskor savirusoknak nevezi őket.

A vogul és osztják énekek hősei gyakran támadták meg a csud várakat a gazdag zsákmány reményében – erről szól számos verses legendájuk, köztük a híres Obdorszki ének.