Orrszarvú-bőre böhöm táblákban hullik róla, s mind nyilvánvalóbb lesz az évszázadok óta folyó Nagy Átalakítás lényege: Zeusz hajdani szerelmének lényébe Macbeth boszorkányai költöznek. Általuk maga Macbethné, Lady Macbeth, minden gazság szépséges kiagyalója, aki számára minden erény értéktelen, s minden bűn erény.

Európa zászlaján mintha még a Szűzanya csillagkoszorúja forogna az ég határtalan Mária-kékjében. Tehát egyelőre még nem a helyébe tervezett vonalkód szivárványsora hirdeti – mi tagadás, őszintén – az új idők, új értékeit, a konzumidiotizmust, a vadságot és a gendert.

Lám, lám, ha végig vesszük az úgynevezett európai értékeket, akkor kiderül, hogy mind mögött ordas érdek acsarkodik. Az abortusz, az euthanázia mindennapi gyakorlattá válása, valamint az iszlám országok – a világ utolsónak látszó vallási társadalmai – ellen vívott háborúk idején a helyzet napnál világosabb, helyesebben: pokolnál sötétebb. S ha ez sem elég, akkor idézzük föl emlékezetünkben az EU parlamentjének Magyarország elleni acsarkodó csürhéjét, amelynek hangadóit a gyűlölet szinte kivetkőztette emberi mivoltukból.

Az európai értékek fogalma azért írható le nehezen, mert nincsenek.

Az EU „demokráciája” igencsak tarka világ. A tagállamokban még – legalábbis törekvésként – állítólag létezik bizonyos szólami demokrácia, de szervezetileg már nem, hiszen a részes országokban politikai pártok szerint választott képviselők igencsak vázlatosan jelenítik meg az őket küldő nemzetek arcát, törekvéseit, érdekeit. Végképp nem a kisebbségekét, és a legkevésbé az erkölcsi közösségekét. Az elvileg reájuk épült uniós szervezetek egyre kevésbé demokratikusak, jobbára még azzal sem henceghetnek, hogy választották őket. Mindehhez jönnek a kapitalizmus = sokpénzizmus hatalmasságai, akik semminemű népi fölhatalmazással nem bírnak, ilyenre nem is tartanak igényt. A szemérmetlenül túlfizetett képviselőket és a basáskodó tisztségviselőket tán csak Bilderbergék kérhetik számok.

Elmélkedjünk kissé a valódi fölálláson. Egyfelől mi, emberek és a bolygónk, túloldalt a Pénz, „a bankrendszer fizetési ígérete”, vagyis a Semmi, az Antikrisztus. Kettőnk között az Álszent Demokrácia varázsfüggönye.

A magánhatalmak rendelkeznek mindazzal, ami a pénz által birtokolható – a föld, az ipar, a kereskedelem, a találmányok, egyszóval minden, ami megvehető a javaktól választási eredményekig. Egy-egy Béke Nobel-díjra méltó ember ellen olykor világméretű hajsza indul. Ugyan miért? A demokrácia miatt. Az illető ugyanis lerántotta a leplet a Magánállamok akarata szerint működő politikai államok és egyéb képződmények csalfaságáról, egész országok bepoloskázásáról, az egész emberiség lehallgatásáról. Röviden az alapvető demokratikus intézmények körülröhögéséről. Nem folytatom: minderről részletesen írtam Magánállamok c. könyvemben (Boldog Salamon Kör, Budapest, 2003.)

Az eurokratáknak erkölcsi felelősségük egyáltalán nincs. Ki hallott arról, hogy főrangú tisztviselő lemondott volna szakmai hozzá nem értése, vagy helyzete morális vállalhatatlansága miatt? Az EU nem a Cincinnatusok és Teleki Pálok világa, hanem inkább a Sztalinoké és a Nezvál Ferenceké. Utóbbi 5 (öt) elemi+ELTE jogi kar végzettséggel irányította a magyar igazságügyet a forradalmárok elleni megtorlás idején, 1957 és 1966 között.

Kísérteties a két világ személyügyi politikájának egyezése. Világos: a tudatlan ember nem talál szakmai ellenérvet a hibás utasítás ellen, és a sok gyalázatos döntés fölmorzsolja a lelkiismeretét, amit különben is kikezdtek Európa keresztény erkölcsi alapzatának módszeres rombolásával. A jakobinusok, a kommunisták/fasiszták és a liberálisok teljes szándékegységében.

A mostani válság kirobbanása óta – immár ötödik éve! – nyilvánvaló, hogy az Unió nem az európai emberek, hanem a nemzetközi nagyvállalatok pártján áll. Mutatja ezt a válságba jutott déli államokra kényszerített ún. megszorítások kegyetlensége és haszontalansága, és ezek elutasítása miatt a Magyarország elleni szabályos hadjárat. Mi tagadás, ez utóbbi az 56-os helyzetre emlékeztet, amennyiben a magyar nép akkor is rámutatott a kor romlottságára: a kommunizmus és az ún. „szabad világ” külső értékrendjének hamisságára ugyanakkor a belső érdekrend rejtett összefonódásaira.

Mi a magyar bűn?

Egy mélyen demokratikus tény, ami utoljára a nemzet ötvenhatos lelkesültségében lobbant föl. Akkor is a nép elsöprő többsége döntött a Vörös Hadsereg kivonulása és a szabadság, mint a legelemibb emberi alapjog visszaszerzése mellett, most, 2010-ben, parlamentáris viszonyok közt történt ugyanez: nemzetközi nagytőke pártjai hiába hazudoztak, csaltak, majd verették, lövették a népet, csúfosan megbuktak, s a nemzeti összefogás – a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados többséget szerzett.

Ez a főbűnünk.

A kétharmad nyílt lázadás. Ilyesmi az EU-ban nem szokott megesni. Általában néhány százalékos fölénnyel élre vergődik a választáson valamelyik párt, amely aztán keservesen lavírozgat a kecske és a káposzta között. Jó, ha kibírja a négy évet. Ebbéli reményében követi az Uniónak, az IMF-nek, a Magállamok ködvilágából küldött bürokratáinak önkényes iránymutatásait és kötögeti a különféle alkukat népe rovására. Mindez lassacskán elmossa a pártok eredeti vonásait, s egy idő múlva szinte mindegy, zöldek kormányoznak-e, vagy a kékek, netán a szürkék. Igen, leginkább a szürkék. Ezt a választók is észlelik, és a szavazótáborok meg a pártok lassan egybeködlenek, a nemzetállam sok százados értéke hitelét veszti. Ez a cél.

Nyilvánvaló, hogy az önkényuralom, a Magánállam, és a neki kezes nemzetközi szervezet mozgástere össze sem hasonlítható egy csekély többségű, állandó válsággal küzdő parlamentáris demokrácia kormányának lehetőségeivel. Ez utóbbi nem csak választóinak van kiszolgáltatva. A kellő jogi eszközöknek sincsen birtokában, pl. alkotmány-módosítással sem élhet. Ezért a szürke bukdácsoló az ideális „demokrácia” a Magánállamok, és helyi álarcuk, az EU szemszögéből. Értékes, mert tehetetlen. Magyarország veszélyes, mert tehetséges. A liberális-fasiszta-kommunista falanx ezért irtja a tehetséget, és ezért kontraszelektál. (Kodolányi János: Zárt tárgyalás, 1943.)

Nem véletlenül támadnak bennünket, s támogatnak, pénzelnek nyíltan még olyan mókás pártokat is, amelyek korszakváltást ígérnek. Előre kőkorszakba! – reményük szerint az acsargó vademberek közé! "Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul és ház házra omlik.”(Luk 11,17) Ellenfeleink jobban ismerik az Evangéliumot sok „kereszténynél”…

Az őskori művészet a tanú rá, hogy az emberiség már a kőkorszakban is tudta, csak Gazdaságkor Magánállamai igyekszenek elfelejtetni, hogy az értékeket azért kell védeni, mert azok védenek bennünket: ha az igazságtól elpártolunk, akkor többé nem lesz igazunk. Nem leszünk se nép, se ember.

S így megy ez, amíg meg nem indul Lady Macbeth ellen a Birnámi erdő…