Az 1848-as Tizenkét Pont követeléseinek kilencedike volt a Nemzeti Bank. Akkori elképzelés szerint nem csupán a nemzet, hanem a polgárok pénzügyeinek intézője, ügyleteinek hitelezője, vagyis saját pénzintézet, amely a pénzforgalom hasznát az országban tartja.
A rettenetes magyar privatizáció során a magyar bankrendszer külföldi kézbe került. Tehát az ügyletekkel járó haszon is idegeneket gazdagítja. Az SZDSZ és MDF sunyi támogatásával hatalmon maradt kisebbségi kormány a közelmúltban adott engedélyt egy külföldi csoportnak az utolsó hazai pénzintézet, az OTP részvényeinek fölvásárlására. Gazdaságkor a világban először csórén civilizációs – vallás, kultusz és kultúra nélküli rendszer, istenei attól még vannak. Valószínűleg senki sem lehet meg nélkülük. A Pénz a főisten, a többi csak e beszédes bálvány árnya, megjelenési formája. Meyer Amschel Rotschild mondta kétszáz éve, hogyha egy ország pénzrendszerét ellenőrizhetem, nem érdekel, hogy ki kormányozza. Vagyis a pénz olyan isten, amely ugyan mindenhatónak látszik, mégis emberek irányítják. Vagy csak azok, akik a „vadállat bélyegét viselik a kezükön és a homlokukon”? Azaz tetteik és gondolataik az Antikrisztus szolgálatában állnak?
Vissza a témánkhoz! Ha kikerül a bennszülöttek kezéből saját pénzrendszerük, akkor a kormány, és a törvényhozás, tehát az egész államélet a külföldi pénzvezérlők igájába jut, s akkor különös jogszabályok keletkeznek. Mint például Azadózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2009. február 1-jétől bekövetkezett változása, miszerint „ha jogszabály alapján bankszámlanyitásra kötelezett adózók között megkötött ügyletek vonatkozásában az ügyleti ellenérték megfizetése 250 ezer forint összeget meghaladóan bankjegy (érme) átadásával történik, a kifizetés teljesítőjére az adóhatóság ügyletenként, a 250 ezer forint összeghatárt túllépő kifizetés értékének 20%-ával megegyező összegű mulasztási bírságot szab ki.” A magyar jogban megszokott magyartalanságokat magyarítva: 250 ezer forint fölötti fizetéseket a cégek csak bankon keresztül teljesíthetnek, különben büntetést fizetnek. A cégek már régóta kötelesek pénzüket a (külföldi) bankokban tartani, hogy ellenőrizhetőek legyenek a helyi hatóságok és a külföldi pénzemberek számára, és a forgalom haszna utóbbiaknál csapódjék le.
Tudjuk, hogy a térségben a bankok nyeresége – ha esik, ha fúj – évi 15-20 %-kal nő, amit ők ügyesen ki is szippantanak. Előtte persze dolgoztatják egy kicsit. Varga István mérnök- közgazdász mondja egy interjúban, hogy a kereskedelmi bankokat már 1988-ban, tehát a rendszerváltás előtt leválasztották a Nemzeti Bankról, és részvénytársasággá változatták. A részvények kikerültek az emberek, a gazdaság szereplőinek kezébe. Ám a Magyar Nemzeti Bank akkori spekulatív, infláló pénzügyi politikája nyomán e bankok mérlege hiányt mutatott, mert az egekbe emelt alapkamattal és egyidejű hitelmegvonással tönkrementek a vállalatok. Így leértékelődtek a közkézen lévő banki részvények, s a veszteséges cégek tömege az államhoz fordult segítségért. Az állam átvállalta a rossz hiteleket konszolidációs kötvények formájában, és tőkét emelt a kereskedelmi bankokban. Így már egyetlen tulajdonosként egy-egy jól kiválasztott nyugati banknak adta el az adófizetők terhére rendbe tett kereskedelmi bankjainkat. Így jött létre az a tulajdonosi rendszer, amely ma király a magyar pénzpiacon. Pl. a Magyar Hitelbankot az állam 145 milliárd forinttal mentette meg, majd eladta külföldre 14 milliárdért. Nem számítva az értékes piaci hátteret, az ingatlanvagyont és az üzleti potenciált. A hitel közben ömlött a kiválasztottaknak, például a mostani miniszterelnök is akkor kapott 400 milliót gyárvásárlásra. Kiket választottak ki? Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, 2000-ben Magyarországon járva egy interjúban elmondta, hogy könnyen beszüremkedtek a kommunista tömb országaiba, merthogy a „kommunisták gyenge jellemű, megalkuvó emberek.” Vagyis a rendszerváltozás a gazdaság átszervezése és az „új elit” kiválasztása már 1990 előtt megtörtént.
A bankvilág semmit nem bíz a véletlenre: gondosan kiválasztják – az ő szavukkal – a helyi „rezidenseket,” a Böszme-márkájú politikusokat a „gyenge jellemű, megalkuvó” kínálatból, akik meghozzák a szükséges törvényeket.
Rokonságunkban elárvult tizenegy gyermek, köztük négy kiskorú. A lehasznált családi autót az egyik idősebb magához váltotta: minden testvérnek jutott vagy 18 ezer forint. A kicsikét bankban kell tartani. Mire a legfiatalabb nagykorú lesz, tartozni fog a banknak, mert örökségét fölemésztik a kezelési költségek.
„Aki imádja a vadállatot és szobrát, aki viseli jelét homlokán vagy kezén, az is inni fog Isten tüzes borából, melyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe.” (Jel 14.9)