732-ben, a poitiers-i csatában, Martell Károly legyőzte és kiszorította a mórokat, vagyis az arab, berber, fekete-afrikai katonákból álló iszlám hadat a későbbi Franciaország területéről, de most fordult a kocka: a „mórok” beáramlása a francia gyarmatbirodalom összeomlása óta folyamatos. Ugyanez figyelhető meg Olaszországtól Németországon át Angliáig egész Nyugat-Európában. Kisebb mértékben nálunk is, de hozzánk és Kelet-Európába leginkább mélyszegénységből menekülő afgánok és pakisztániaiak jönnek. Ők meg, ha tehetik, tovább mennek gazdagabb országokba. A heves népmozgalom egyik hajtóereje a szegénység, a szivattyúja a Nyugat gazdagsága, valamint az üressége. A Nyugat kiürülése.

Mindezt a szociológusok elsősorban demográfiai jelenségként vizsgálják. Szerintük egy nemzet fönnmaradásához országos átlagban évi 2,1 körül kell lennie a születési arányszámnak. Ezt az arányt egyetlen nyugat-európai nemzet sem tudja fölmutatni. Amelyik megközelíti, az a mórok segítségével teszi. Például Európa egyik legjobb népesedési mutatója a franciákat dicséri – 1,8 – de ebben benne van a Mohamed-hítű újfranciák évi 8,1 százalékos születési rátája! Martell Károly hazájában a húsz év alattiak 30 %-a iszlám-hitű. Hollandiában az újszülöttek fele! A német kormány számára készült elemzés szerint „nem lehet megállítani a német nemzetiségű lakosság csökkenését, és Németország a századfordulóra iszlám köztársaság lesz.” Ha ugyan marad köztársaság­…

A mórok bevándorlása és élénk szaporodása azonban csak az okok egyike. Ha jobban megnézzük a helyzetet, akkor látnunk kell, hogy a Korán tanainak követése nem egyszerűen vallás, hanem egy mély és az élet minden rezdülését – a politikától a jogon át családig és az étkezésig, öltözködésig – átfogó kultúra. Éppen olyan, mint volt a keresztény kultúra. Ez az életerős, és minden híve számára életfontosságú kultúra nyomul be a „kiürült Nyugat” elhagyott szellemi tereibe.

Gazdaságkor gyermekei vagyunk, tehát értjük valamennyire a „Nyugat kiürülésének” fogalmát. Évszázadok során mind fokozódó elszántsággal az európai ember megtagadta vallását, művészetét, családját, nemzetét, midőn minden megnyilvánulását alárendelte az üzletnek, az ún. gazdasági érdeknek, vagy nyersen szólva a pénznek, miként az a „rendszer” nevében, a kapitalizmusban szó szerint is kimondatik. A pénz természetesen a szabadság nevében uralkodik, de arról szó sem esik, hogy milyen demokrácia az ilyen? Érhet a pénz szavazata többet milliók érdekénél? A Föld érdekénél?

A gazdaság elsődlegessége önműködően hátra taszította a magasabb szférák erőit, amiből rettenetes háborúk, vallás- és emberüldözések támadtak. A fölvilágosodás után átalakult az európai szellem: a homo sapiens homo stupidussá lett. Mintha eszét vesztette volna, abban leli örömét, hogy rombolja tulajdon értékeit, s gúnyolja mindazokat az érték- és közösség-maradványokat, amelyek még védenék az életet. A keresztény kultúra összeomlott. Szinte tragikomikus, hogy roppant népesedési válságának közepén az európai értelmiség a fényes, busa racionalizmusával az élet természettudományos és társadalmi törvényeit meghazudtoló gender-programon meg az egyneműek házasságának törvénybe iktatásán eszel, bütyköl, sőt, harcol érte! Aki ellent mer mondani hite, vagy józan esze tanácsára, az menten reakciósnak, szélsőjobboldalinak, fasisztának, szóval hülyének és a társadalomból kivetendő salaknak minősül. Mi ez Gazdaságkor szocialista változatának kontraszelekciójához képest?

A szépségtől elhagyatott ember megalázása végett művészek világnagy pöceversenyt folytatnak már bő száz esztendeje a kiállítótermekben. Hogy a saját házunk előtt is söpörjek, a magyar egyetemisták azért tüntetnek, hogy ingyen tanulhassanak, s utána fütyülhessenek jótevőikre, szüleikre. Micsoda fölháborodás támad idehaza is!, amikor a magyar vezetés előnybe helyezi a lakosságot a nemzetközi nagytőkével szemben!

Európa sosem volt a népek olvasztótégelye. Még apróbb törzsek is megőrizték a maguk nyelvét, hagyományát, kultúráját, mint a vendek, rétorománok, frízek sőt a nagyobbnak látszó nemzetek, például a németek, olaszok, franciák, spanyolok is szívesen bomlottak önállóságra törekvő fejedelemségekre. Európát a kereszténység tartotta össze valameddig. Addig, amíg a reformáció, majd az ateizmus meg nem bontotta. Már többször írtam arról, hogy egyedül itt, a keresztény szellemiség körében alakult ki mindaz, amire Európa büszke: a személy, torzójával, az egyénnel együtt, a magántulajdon, a szabadság, sőt, a személyes üdv és az ateizmus fogalma.

Miért? Miért éppen ezek és hogyan? Ma már alig akad európai, akivel erről a kérdésgubancról egyáltalán eszmét lehetne cserélni…

Ehhez képest kisebb baj, hogy cseh, a német, vagy éppen a francia templomok egyre üresebbek lesznek és lassan mór imaházakká válnak. Az igazi tragédia az élő, a Szentháromságos Egyisten, az igazi és Egyetlen Valóság hiánya az európai szívekből. Nélküle ugyan kihez és mihez asszimilálódhatna az ide telepedő afrikai, vagy ázsiai? Nélküle hogyan oldhatná meg gondjait – benne a folyamatos világválságot – Európa és az emberiség?