Amikor 1964-ben diákcsere keretében Franciaországban jártam, mélyen megdöbbentem azon, hogy a francia egyetemisták mennyire tátották a szájukat: nicsak, hajszálra olyanok vagyunk, mint ők! Semmi ferde szem, pampula száj, majomfarok és hasonlók. Még jobban csodálkoztak azon, hogy közülünk némelyek jobban ismerték az ő történelmüket, kultúrájukat náluk, míg ők a miénkről harangozni sem hallottak. Ezért a sajátjukban sem voltak jártasak. A mi ifjú értelmiségünk csak ötven év múlva jutott el ide.

Ny. Sz. Trubeckoj herceg alapos és mély összefoglalását adja az újkori európai gondolkodásnak az Európa és az emberiség című, 1920-ban írt tanulmányában. Ennek lényege az énközpontúsággal párosult fejlődés eszme, amely a történelemben különböző alakokat öltött, miközben lényegén sosem változtatott. „A soviniszta azt szeretné, hogy a többi nép, elvesztvén nemzeti arculatát, beolvadjon az ő népébe.” Hajszálra ugyanezt kívánja a kozmopolita is, csak egy nagyobb etnográfiai-antropológiai egység szószékén áll. „Csak az olyan nem latin-germán népek kulturális értékeit ismeri el valódinak, melyek teljes egészében átvették a latin-germán civilizációt, és eldobták a magukét.” Tehát a „különbség csupán mennyiségi és nem minőségi: mindkettő sovinizmus.” Mindezt átszövi a fejlődés-eszme, ami – Trubeckoj óta – lám a latint és a germánt már kidobta, így ma inkább euró-atlanti, angolszász, angol-amerikai, pánbrit, vagy valami hasonló név illik rá.

Legkivált az euró-soviniszta, a szónak legalább két értelmében.

Neveztessék bárhogy, a lényeg marad: az egocentrista el sem tudja képzelni, hogy ne ő legyen legfölül. Az énközpontúak társadalma szemében csak a hozzá tartozók tekinthetők igazán embereknek. Ennek látható jele, hogy ők hozták létre a legfejlettebb technikát és gazda(g)ságot, csak ők voltak képesek megszabadulni a nemzet, a vallás, a régi szokások, az idejét múlt kultúra tehertételeitől, csak ők jutottak el az „általános emberi értékekhez,” ők a „világfejlődés, a civilizáció” motorjai és zászlóvivői. Nem mellékes, hogy a háborúkban ők szoktak győzni. Tehát ők állnak a „civilizáció létrájának” legfölső fokán. Mindenkor. A többiek – a régi jó brit birodalmi szóval – „vadak”.

A vadak kis bugyuta gyerekekként megrekedtek „az általános haladás különböző, alsóbb fokain” és máig ott toporognak. A fejletteknek kell őket oktatni és kioktatni, vagy ha ugrálnak, a nyakuk közé csördíteni és visszaterelni örök helyükre. Ebben segítik őket a vadak bizonyos értelmiségi csoportjai, akik érzik magukat ugyanolyan egoistának, mint az euró-soviniszták, ezért túlbuzgó igyekezettel próbálnak fölzárkózni. Másként: kifejlődni saját népükből, és a hazájukhoz, emberségükhöz fűződő szálaikat szeretnék célszerűbb eszmékre váltani. Rájöttek, hogy az euró-sovinizmus rendszerét a vadak tartják. Márpedig ha a vadak mind fölmásznának a létra tetejére, az egész összeomolna. Euróstul. Nem volna, kit szipolyozzanak.

A mennyországba az összes üdvösségre méltó lélek befér. A világelfogyasztói társadalomban viszont egyre kevesebb a hely. Egyenként azonban – megfelelő szolgálatok fejében – föl lehet szivárogni.

Talán.

Trubeckoj herceg lassan száz éves látomása a szemünk előtt pereg. Antall József idejétől kezdve az euró-egocentrikusok évenként ígértek Magyarországnak újabb és újabb belépési határidőket. Ha jól emlékszem, először 1994-re! Eleinte hálásan a németek kiengedéséért, a vasfüggöny fölszakításáért, aztán egyre lagymatagabban: mindaddig, amíg a maguk igazán fejlett módszereivel el nem „privatizálták” az ország vagyonát, hogy ipar, kereskedelem, bankrendszer nélkül süllyedjen le a pucér vadak közé. Lassan derült ki számunkra, hogy hazudtak: „reggel délben, este, minden hullámhosszon”. A szószegés az egocentrikus lény számára nem bűn. Miért kéne megtartania a vadaknak adott szavát? Hogyan is lehetne egyáltalán beszélni bűnről vagy erényről olyasvalakinek, akinek számára a legmagasabb érték ő maga? Hogyan is szabadna az ilyent tényekkel szembesíteni, amikor elvtársai már fölvilágosították? Ugyan miért kéne egy haladó euró-sovinisztának elolvasnia véleményezés előtt a magyarok alkotmányát? A vadakét?

A mostani strassbourgi hadműveleteikben olyan képtelen és aljas hazugságokkal rágalmaznak bennünket, hogy akiben él egy csöpp ész és tisztesség, és akad benne valami romantikus, mit nem mondjak, vademberi, azaz gyermeki bizalom tágabb hazája iránt, az megrendülten kérdezi: létezik még Európa?

Vagy megszűnt Gazdaságkor hajnalán a reneszánsszal, a fölfedezésekkel, a vademberek leigázásával, amikor a keresztény máz elkezdett leperegni róla? A forradalmakkal, melyek üldözni kezdték a keresztényeket Európától Mexikón át Kínáig és máig? Kiirtani próbálták az indiánokat, íreket, zsidókat, kulákokat, ukránokat, cigányokat, magyarokat?

Milyen civilizáció az, amelynek nincsen kultúrája, csak önzése?

Pedig mennyit tanítottuk őket!

1030-ban II. Konrád német-római császár megtámadta hazánkat. Szent István, a pusztából jött bunkó, a „fölperzselt föld” szkíta taktikájával beengedte és kiéheztette Konrád hadait, majd Bécsig űzte, s ott elfogta az egész sereget. Aztán ahelyett, hogy nyugati szokás szerint kivégeztette volna a foglyokat, megetette, és hazabocsátotta őket.

III. Henrik császár semmit sem tanult. 1051-ben újra támadott. I. (Katolikus) András és öccse, Béla herceg a Vértesig csalta, utánpótlásától elvágta és kiéheztette a német sereget. A Vértesben szétverte, majd megetette, s elengedte a Neeli Kroesök ősapáit.

1222-ben a kontinensen először Alaptörvényt alkottunk. Mégpedig olyant, amely megengedte a törvényszegő király fegyveres felelősségre vonását is!

Az akkor még keresztény euró-soviniszták, Buda visszavételekor a török foglyokat részint fölkoncolták, részint eladták rabszolgának. A kisgyermekes anyákat sem kímélték. Az 1687-es pozsonyi országgyűlésen fölfüggesztették a vad Magyarország rendi előjogait, kimondták a Habsburgok fiági örökösödési jogát, és a magyar rendek Buda visszafoglalásáért "hálából, önként lemondtak" az ellenállás jogáról. Az ország gyarmati sorba süllyedt.

Nelli Kroes, Cohn-Bendit és tsaik a jót nem tanulták meg tőlünk, sőt a Kertészek sem. Folytatnák a Habsburgok gyarmati politikáját itt, Európa szívében.

Gazdaságkor napjai meg vannak számlálva, de nekünk van időnk.