A magyar helyzet – Orbán Viktor szavával élve – szabadságharcra emlékeztet, noha a lakosság, sőt, az értelmiség jelentős része ennek nincsen tudatában. Aki igen, az, vagy homokba dugja a fejét, vagy első perctől az örök labanc oldalon áll. A többi vagy támogatja a kormányt, vagy ide-oda ugrál, mert szereti is a hazáját, meg nem is érti a dolgokat egész világosan. Áfiumon nevelődik ugyanis kisded kora óta. Fél. Mitől fél? Ihsan Oktay Anar török író írja: „Az emberek egyetlen dologtól félnek, a megismeréstől.” Az életüket elfoglalt szórakoztatóipar, meg a butító iskola Isten- és önismeret, istenfélelem helyett megismerés-félelemre nevelte őket.

Amikor Jézus azt mondja, hogy „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, nem holmi vallási tanácsot ad, hanem életviteli, sőt létkezelési alaputasítást. Hitünk ugyanis semmi volna, legföljebb álszent, vasárnapi ájtatoskodás, ha nem magával a Három Személyű Egyetlen Valósággal kötne össze a Megváltásban – kiemelve a mulandóságból és a bűnből. Mi tagadás, léteznek olyan bibliakörök, felekezeti iskolák, stb., amelyek kísérletet sem tesznek arra, hogy hallgatóikat bevezessék az alapvető hit- azaz léttitkokba. Jelesül a Főparancs ismeretébe.

Itt csupán egy ici-pici lépést tehetünk, hogy legalább a politika szintjén értsünk valamit belőle.

Ha a parancsot erősen lebutítjuk, akkor ezt kapjuk: „helyezd magad a másik helyébe.” Természetesen mindent az első megfogalmazás szemüvegén keresztül kell(ene) néznünk, de sikerül-e legalább a butított változaton át?

Ha én ülnék a miniszterelnök? Matolcsy? Hende? Réthelyi? Rogán, stb. székében? Jó, persze, vagyok olyan okos, mint akármelyik – „nekem a seggemben is fejem van” (Weöres S.) – ámde mernék-e jó lelkiismerettel oda telepedni? Ismerem-e az ország szellemi, erkölcsi, anyagi mérlegét? A teendőket? Átlátom-e a honi és a világhelyzetet? Tudok-e hitelesen utasítani? Képes vagyok-e hadakat szervezni? Éjjel-nappal harcolni és nyerni, vagy áldozatul esni? És így tovább.

Örülhetek, hogy soha nem kerülendek bársonyszékbe! Nem nekem való: ijedtem már meg az árnyékomtól is.

Ha jól összeszedem a megoldandó föladatokat, meg az eddig elvégzetteket, s összevetem őket ismereteimmel, jellememmel, szóval magammal, akkor belátom, hogy igen megfelelő nekem a közvitézi beosztás. Természetesen kell bírálni az én helyzetemből is látható hibákat, de hogy hol, s milyen szövegkörnyezetet teremtünk szavunknak…

A tisztánlátás végett egy idézet: „Bár a franciák ennek nincsenek tudatában, de háborúban állnak. Permanens és öldöklő háborúban. Az ellenfél kíméletlen és vérszomjas, korlátlan világuralomra tör.” Idézi Vass Csaba Franois Mitterand a volt francia köztársasági elnököt (Valóság, 1997. szeptember). Ha kitudódna, hogy Magyarország ellen (is) háború folyik – permanens és öldöklő, ajaj…
Mielőtt bárki szabadkőművesezni kezdene: Mitterand az volt, a Grand Orient Nagypáholy nagymestere. Tudta, amit tudott – nagymesterként is, elnökként is, francia emberként is.
Antall József és elvbarátai azt hitték, hogy ők, mint hiteles demokraták és antikommunisták a „Nyugat” természetes szövetségesei. Aztán a 90-s választás másnapján a torkukra tették a kést, hangyányi kedvezményt nem adtak, sőt,világszerte fasisztázták őket – persze akkor is honárulóink hitelesítették a rágalomhadjáratot, Négy év múlva, a 94-es választáson simán ejtették őket; éppenséggel a volt kommunistákat támogatták ellenükben az amerikaiak és a többiek tudván, hogy az utóbbiak készségesebb kiszolgálói lesznek a globalokráciának, mint azok, akikben él a nemzeti elkötelezettség meg az istenfélelem. A történelem azóta fényesen igazolta a globalokraták döntését.
A magyar forradalom bizony rálépett a tyúkszemükre. Némethék eladták a pártsajtót a multiknak, Hornék összehozták a magánynyugdíj-rendszert, és átadták a televízió-hullámhosszokat a nemzetközi tőke lélekromboló csatornáinak. Bajnaiék megalkották a maguk nyugdíjtörvényét a magánpénztárak vagyonának külföldi kézre játszására, és annyi kedvezményt adtak a multiknak, amennyit nem is kértek, most meg Orbán megadóztatta őket. Nem a mi sajtónk szabadságát féltik, hanem az övékét, nem a mi nyugdíjasainkért aggódnak, hanem a nyugdíjpénztárak vagyonát szerették volna megkaparintani.
A magyar példa világszerte terjed – nem csoda, hogy verik Orbánt sapkában vagy sapka nélkül. Nagyokat ütnek, hogy a mi fejünk is fájjon.