Mi marad?

Minden emberi kérdés rendre kettéoszlik, vagy még többe.

A halált végleges eseménynek szoktuk tekinteni. Valóban roppant fájdalmas, hogy nem ülünk többé a Kerékben Jóskával a kockás abrosz mellett a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság tagjaival, s nem fontolgatjuk közösen, hogy az elmúlt idényben ki a legérdemesebb a Sánta Kutya-díjra. Kortenről sem beszélgetünk, a kacsasütésről sem, Gazdaságkorról sem, szocializmus/kapitalizmus gyógyíthatatlanságáról sem…

Vagy mégis?

A testi hiány, a megszólíthatatlanság fájdalma végleges, de tudjuk, hogy a cselekvés maradandó erőket szabadít föl, hiszen Isten olyan képességekkel, tulajdonságokkal, mondjuk ki: méltósággal, azaz erőkkel ruházott föl bennünket, melyek Fia barátaivá, társörököseivé tették a megváltott embert.

Jóska megváltott ember volt. Nem csak úgy, mint mindenki, aki a Föltámadás után született, hanem mint olyan ember, aki hitt. Mit jelent hinni? „Azt gondolni, amit a Teremtő.” – írta naplójában megtérése után Hamvas Béla. Nem vasárnap, a misén, hanem az élet valamennyi éber pillanatában és cselekedetében. Ezért a hit nemhogy nem áll szemben a tudással, hanem annak a legmagasabb rendű alakja. A hit az értelem csodája, melyben egy fölmérhetetlenül finom szervezetben közösen működnek érzelmek, ismeretek, vágyak, emlékek, célok – egységük csúcsán a hittel, az Úrral közös gondolattal.

Ez az a benső állapot, melyben a ránk bízott erők – talentumok – fölszabadulnak, és kamatozni kezdenek.

Kindler Jóska eredetileg vegyészmérnöknek tanult, majd elmélyedt a közgazdaságtanban. Egy honlap írja róla, hogy számos, nálunk nem, vagy alig ismert tudományág úttörője volt. „Matematikai statisztikával, döntéselmélettel, gazdaságetikával, kockázatelmélet-kutatással, ill. ezek meghonosításával valamint környezetvédelmi hatásaival foglalkozott.” Meg az ország és a világ ügyével-bajával, hiszen a hívő ember az Egészért felelősséggel tartozik. Új erőket szabadított föl a tudományban és a tanításban, mert évtizedeken át tanított a Közgazdasági Egyetemen, ahol kiváló tanítványokat nevelt, akiket bevezetett az „értelem csodájába”, miként föntebb íródott. Ennek olvasható bizonysága a tanítványok által készített Kovász című remek folyóirat.

Mester volt, mondhatnánk, ha maga a Mester nem tiltotta volna meg, hogy rajta kívül mást is e szóval illessünk. Nevezzük művésznek, mert az is a Teremtő gondolatát igyekszik gondolni, ezért a határon áll, ott, ahol az erők kipattanni készülnek. Jól látta, hogy a kapitalizmus, az antikrisztusi Gazdaságkor Babiloni Szajhája is a végóráit éli, hiszen növekedésőrülete a Föld véges rendszerében fönntarthatatlan.

A művész ugyancsak erők fölszabadítója és megformálója bárhol, ahová nyúl. A konyhában is, a pecsenyék és levesek között, meg a tudományban, „a nem ismert tartományok” föltárója, és a hallgatók körében, akik tanítványok vágynak lenni. Velük együtt fordította D. C. Korten A tőkés társaságok világuralma c. korszakos könyvét, hogy beavassa őket korunk istentelen világrendszerének tarthatatlanságába.

A tanítvány abban különbözik a diáktól, hogy nem diplomára és sikerre vágyik, hanem üdvösségre.

Kindler Jóska a maga csöndes, szelíd modorában üdvtant adott elő egész életében. Teste elfáradt. Lelke Mesterénél, magatartása, a Teremtőt követő gondolkodása frissen megmaradt a családjában, tanítványai és barátai közt, magyar népében. Építőkő lett Isten Országának antikrisztusi korunk romjai között lassan és biztosan épülő falaiban.