Az idei középszintű érettségin Spíró György írónak ez az interjúrészlete volt az egyik tétel. „A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel.Meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”Nos, ezzel az öt mondattal kapcsolatban kellett érvelni annak, aki irodalomból érni akart, hogy esetleg később maga is oktató legyen, netán író, s tudását általadja a következő nemzedéknek.A kijelölt szöveg mit ne mondjak, túlontúl egyszerű, akárcsak a tanároknak kiadott javítási útmutató.Először is mérhetetlenül lapos, érdektelen, és tévedésektől hemzsegő. Az bizonyára igaz, hogy az egyetemeken is tapasztalják a tanárok az újabb nemzedék tudatlanságát. Ám ez döntően a butító iskola következménye. Nem az olvasást nem szerettetik meg a gyerekekkel, hanem először is magát az ábécét nem tanítják meg nekik. Közismert, hogy az iskolából kikerültek harmada ún. funkcionális analfabéta. Betűzget, de nem érti. Hogyan szerethetné meg az olvasást? Akivel otthon foglalkoznak, s ilyenformán megismerkedik a betűkkel, az még mindig nem szereti meg az irodalmat, mert azt a tankönyvszerzők sem szeretik. Tudálékos, senkit sem érdeklő irodalomelméleti hülyeségekkel írják tele a tankönyveket, melyek a következő izmus, azaz irodalomipari szabvány életbeléptekor elévülnek-elavulnak. Jellemző példája ennek a szemléletnek maga ez a föladat. Tehát nem Spíró György valamelyik drámáját, regényét, versét, esszéjét adták föl, hanem ezt az igénytelen szövegtöredéket. Sokan fölháborodtak, hogy mit keres Spíró az érettségi tételek között, s emlékeztettek a szerzőnek egy sok évvel ezelőtti, nagy botrányt kavart versére, melyet máig magyargyalázásként tartanak számon.