Kezdőlap

A Müncheni kódexben (1416 utáni Evangélium-fordítás) szerepel egy divatjamúlt szavunk, a kesik, vagy kisik ’izeg, remeg, fél, rázkódik’. Akár a kisafa, az a bizonyos szekérrúdhoz kapcsolt hámfa, ami másfelől a ló hámjához kötve izeg-mozog, rángatózik. Ebből ered kesás, kisás, kísálkodó szavunk, jelentése: ’izgatott, nyugtalan, hergelő, lázadó’.

A kísértő örökké gyűlölködő, nyugtalan, ezért lázadó. Ráadásul rab. Hajdan föllázadt Isten ellen, ám az Úr, a teremtője nem semmisítette meg. Büntetését bűne rótta ki rá: azóta nem nyughatik, azóta zendülésének foglya: újra és újra nekirugaszkodik.Ám mintha valami rugalmas pórázra volna kötve, állandóan visszarántódik.Elterül, föltápászkodik, s örökké arra a létpontra igyekszik, ahonnan az ég támadható.

Különösen alkalmasnak látta az időt és a helyet a pusztában, Jézus böjtje után. (Máté 4, 1 skk.) Szinte párviadal tanúi vagyunk, mégpedig a világ legkülönösebb párviadaláénak, melyben a Fiúisten vívott a Sátánnal. De nemcsak ő, hanem a Harmadik Isten-Személy is, hiszen a Lélek vitte a pusztába Jézust negyven napos böjtjére!

Ma már nem szokásunk böjtölni, legföljebb koplalni holmi nagy zabálás miatti gyomorrontás után. Így ritkán gondolkodunk el a böjt lényegén, sőt a szó jelentésén. A Czuczor-Fogarasi Szótár két magyarázatot ad, itt most az egyiket idézzük: „Bű-ét, azaz, bűvös ét, olyan ét, melynek bűvös, szent erő tulajdoníttatik, s ebből összehúzva lett volna: böjt,”A szent erő pedig a nem, vagy alig-evésben rejlik, mert az önmegtartóztatásban a világ javai és szépségei helyett Istenhez fordulni igyekszünk. Vagyis a böjt lelkivé váló testi esemény. A művelet lényege, hogy általa a lehető legkevesebb válasszon el Istentől.

Nem tudunk Jézus bűneiről, s nem is tételezzük föl, hogy ilyesféle okok késztették volna böjtre. A szövegből inkább az derül ki, hogy félre akart tenni minden földi dolgot, amik közt földi életét töltötte, és ami elválaszthatta volna őt az Atyától.Nos, „negyven nap és negyven éjjel böjtölt s végül megéhezett.Ekkor odalépett hozzá a kísértő és így szólt: "Ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek váljanak kenyérré." Mintha ezt mondaná: miért éhezel, ha van kenyered? Több, mint bárkinek?

E kísértés-történetet Dosztojevszkij a Karamazov testvérek Nagy Inkvizítor poémájában a mai, antikrisztusi időnk alapképleteként mutatja be. Mindenkinek ajánlom: korunk megértésének legjobb útvezetője.

Az Antikrisztus ideje más néven Gazdaságkor, melyben soha nem látott bőségben élnek némelyek, akik a köveket kenyérré – pénzzé – változtatják, az általuk teremtett látványosságok pedig szinte kimeríthetetlenek, továbbá globalizmusuk maga a világ zsarnokainak álma, a világuralom.

Nézzük ezt az időtlen idő tükrében, a Jelenések Könyve lapjain:„Az egész föld csodálattal nézte a vadállatot, és imádta: (…) "Ki mérhető a vadállathoz? Ki tudja fölvenni a küzdelmet vele?"(Jel 13,4)

Nekünk kell kilépnünk a síkra ellene, kinek-kinek a maga életkörében. Ehhez szinte mozdulnunk sem kell, mert a kísértő házhoz jön: minden pillanatban cibálja idegeinket, próbára teszi tisztességünket, józan eszünket. A világ legdivatosabb szórakozásait, olvasmányait, enni-, inni- és néznivalóit tukmálja ránk, sőt, tuszkolja belénk, ugyanis mindet ő ihleti. Nem tévedés, mindet. A siker jó ideje nem belbecs, hanem ravasz piactechnológiai műveletek eredménye. A közízlés, a közvélemény szintúgy.

A kísértések, melyek életünket úton-útfélen kísérik, mind a pusztában, meg a Golgotán fölsült Nagy Kísértő koholmányai. Ezek divatviharként zúgnak végig a lelkeken. Kisöprik belőlük az aranyat meg a gyémántot, szemetet sodornak a helyükre, természetesen csillogó-zörgő zacskókban. Már ha hagyjuk. Ha engedjük, hogy tudatlanná, butává, iriggyé, gonosszá neveljen bennünket a korszellemnek álcázott gonosz.

Akinek kísértete van, az bizony tusakodik vele, mert a kísértet nem tréfál.

Jézust is elfogta a halálfélelem a Getsemáné kertben: "Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd."

Akkor megjelent egy angyal a mennyből és megerősítette. Majd halálfélelem vett erőt rajta és még állhatatosabban imádkozott. Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta imádságát és tanítványaihoz ment, de a szomorúságtól kimerülten, alva találta őket. "Mit alusztok? – szólt rájuk, keljetek föl és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"

(Luk 22, 42-46).

Az imádság a legnagyobb erő. A Kísértő nem érti.

Szentéletű vén barátom a Szentírást a napisajtó helyett olvassa, mert pontosabban és alaposabban szeretne tájékozódni a világeseményekről. Közéjük véve a migráció vagy a környezetvédelem helyzetét, az elmebetegek elszaporodását a nagypolitikában, a világkereskedelmi jogszabályok alakulását, vagy az ún. demokrácia helyén tátongó jeges űrt…

                                                                                                                                  (2016)