Vélemények

Magyar Kurír

Czakó Gábor: Aranykapu Boldog Salamon király

 

Az Árpád-házból származó Salamon király (1062-1074) roppant összetett egyéniség volt. Uralkodása örökös küzdelemben telt el, nagybátyjával, I. Bélával, majd unokatestvéreivel, I. Gézával és a későbbi Szent Lászlóval. Többször is megtagadta hazáját, a magyar főurak ellenében külföldi segítséget hívott. Sógora és egyben szövetségese is IV. Henrik német király volt, s ezzel a pápa, VII. Gergely haragját is kivívta maga ellen. Salamont rengeteg kudarc érte, amit nagyrészt köszönhetett nyugtalan, állhatatlan természetének. 1087-ben aztán váratlan dolog történt: kivonult a politikából, majd egyszer csak Pólában tűnt föl, ahol vezeklő szentként, gyógyító emberként tisztelték.

Czakó Gábor kitűnő könyve egy személyiség fejlődése: Salamon szüntelenül perlekedik a világgal, és főleg Istennel, borzasztóan igazságtalannak tartva, hogy a Teremtő a pártütők mellé áll, és vele, a törvényes uralkodóval szemben, őket segíti. Indulatos, káromolja az Istent, arra törekszik, hogy minél jobban megbotránkoztassa, mintha azt mondaná: ha úgyis büntetsz, hát legyen miért. A sorozatos kudarcok, tragédiák azonban lassanként ráébresztik arra, hogy elsősorban önmaga démonait kellene legyőznie. A világot ugyanis mi magunk tesszük pokollá, szabadjára engedve a gonosz, romboló erőket. Hosszas belső küzdelmek után megbékélve önmagával és a világgal, teljesen Krisztusnak szenteli életét, belátva, hogy legnagyobb dolog a világon: másokért élni, munkálkodni. "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja." (Mt 16., 24.).

Az író Salamon alakjában modern, vívódó személyiséget ábrázol, de kidolgozottak a mellékalakok is, Judit, a király felesége, Filiberta, a szeretője, vagy a Salamonnal homlokegyenest ellentétes jellemű Szent László. Történeti hűség, finom irónia, humor, ragyogó lélekábrázolás: mindez együtt jellemzi Czakó Gábor legújabb könyvét, amely méltán sorolható legjobb történelmi regényeink közé. ( Igen Katolikus Kulturális Egyesület, 2. Kiadás: Boldog Salamon Kör) Magyar Kurír 

2000-01-01

© Gelidan