Czakó Gábor íróként és katolikusként sűrűn töpreng el a média különböző fórumain korunk – melyet ő gazdaságkornak nevezett el – erkölcsi állapotának romlásán. Egyik ilyen írására horgadt fel a szakmabeli Szabó Balázs és a Magyar Nemzet július 27-i számában, pontosan egy hónapra Czakó Gábor egyik cikke után keményen odavágott arra a gondolatra, hogy a kereszténység hanyatlása a gazdaságkor egyik tünete, egyben az emberiség általános hanyatlásának oka is.
Szabó vitaírásával együtt megjelent visszavágásban Czakó Gábor kereszténygyűlölőnek nyilvánítja a gazdaságkort, illetve annak szolgáját is, az ő vitapartnerét. De miközben összefoglalja a „Gazdaságkor” esszenciáját, nem tér ki azokra a közkeletű, elcsépelt vádakra, amelyekkel a gazdaságkor szolgái, valamint előfutáraik illetik a „kereszténységet”, illetve amit ők annak neveznek.
Tipikus kritikai tévedés, hogy a kereszténység bírálói, bár gyakran védelmezői is, összekeverik a kereszténységet a katolicizmussal. Miközben egyes korok katolikus egyházi-világi túlkapásait támadják, ezt kiterjesztik az egész kereszténységre. A felhozott bizonyítékok közismertek: a vallásháborúk, eretneküldözés, végigkísérték a kereszténység történetét. Ám, üldözők és üldözöttek egyaránt keresztények voltak és miközben a világi hatalom, illetve azzal összefonódott egyházi hatalmasságok förtelmes bűnöket követtek el a felszínen, másutt őszintén hívő keresztények milliói mélyen hittek Istenben, követték Krisztust és törekedtek gyakorolni a keresztény élet törvényeit. Ők mentették át a keresztény eszményeket évezredeken át.
Ma is sok millióan imádkozzuk naponta az „Üdvözlégyet” annak második strófáját is: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján!” Nos, ezt a könyörgést állítólag a förtelmes bűnös, VI. Sándor, Borgia pápa fűzte hozzá az Úr Angyalának Máriát köszöntő mondataihoz. Akkor hát nem érvényesek? Átverjük Istent, a Borgiák cinkosai vagyunk? Imánk nem őszinte?
Miközben valahol a világban éppen eretnekeket üldöztek, vagy keresztény uralkodók egymást kergető seregei a keresztény lakosságot mészárolták, azalatt mélyen hívő keresztények a Keresztény kultúra máig legfőbb műveit alkották. Dante az Isteni Színjátékot, Michelangelo a Pietát, a Sixusi Kápolna freskóit, Bach a H-mol misét, Hậndel a Messiást, Haydn a Teremtést, Beethoven a Missa Somemmit, Madách a Tragédiát. És Galilei, Newton, Heissenberg? Ők nem hittek?
Egyszerű emberek milliói Istenbe vetett hittel végezték mindennapi munkájukat, élték a keresztény emberek családi életét, gyakorolták hitük szerint vallásukat, építettek városokat, katedrálisokat, művelték a vadonból lett termőföldeket. És bár kétségtelenül ugyanezt tették a régi pogányok és más kultuszok hívei is, a keresztények ezt hitük szerint nem csak az üdvözülés hitében, vagy muszájból, de küldetésből tették. A gazdaságkorból éppen ez a küldetéstudat és kötelességérzet hiányzik. Ennek a tudatnak és kultúrának tagadásaként említi Czakó vitapartnere, hogy a tudományt a moszlimok mentették át a sötét Középkoron, bár elismeri, hogy keresztényből lett moszlim tudósok közvetítésével. Ez a történet sokkal bonyolultabb, és leegyszerűsítve szokás a korai kereszténységet tudományellenességgel vádolni.
A folyamattal Oswald Spengler foglalkozik a Nyugat Alkonyában: „Mekka az óarab pogányság kicsiny szigete volt a zsidó és a keresztény világ közepén … mely persze régóta át volt itatva a nagy mágikus vallások eszméivel … Az iszlám majdnem csak abban az értelemben számít új vallásnak, ahogy a lutheranizmus. A valóságban a nagy korai vallások folytatása. És terjedése – minden ilyen irányú hit ellenére – egyáltalán nem valamiféle népvándorlás, amely az Arab félszigetről indult volna el, sokkal inkább buzgó hívek rohama, amely a keresztényeket, a zsidókat, az (óperzsa) mazdaistákat lavinaként sodorja magával és röviddel azután fanatikus muszlimokként veti újra felszínre. Voltak közöttük berberek Szent Ágoston hazájából, akik Spanyolországot igázták le … Aki tegnap ellenség volt, mára élharcossá vált. A legtöbb „arab”, aki 717-ben első ízben támadott Bizáncra, keresztényként született. 650 körül szinte egycsapásra némul el a bizánci irodalom … ez az irodalom folytatódik az arab irodalomban … De ezáltal ez a kultúra valójában „arab” lesz.”
Spengler idézőjele az „arab” szó használatakor jelzi, hogy valójában az erőszakkal „arabosított” addigi keresztény kultúráról van szó. Nem kell nagy történésznek lenni ahhoz a belátáshoz, hogy az iszlám térhódításakor már három-négy évszázada keresztény hitre tért Mediterráneum az ókori görög-római-zsidó kultúra közvetítője az utókornak, nem a könyvtárégető, képromboló mohamedán invázió, amely később kulturálisan terméketlenné vált.
Iszlám természettudományra hivatkozni annyi, mintha majd ezer év múlva egyes történészek azzal mentegetnék a szovjet bolsevizmust, hogy az atomenergia kutatását szovjet-orosz tudósok örökítették át az utókorra. Mert történetesen az atomenergia kutatásának kezdetén Európa egyik felében szovjet uralom volt és a tudósokat beléptették a pártba. Hasonlóan gyenge lábon állnak a kereszténység kultúraellenességét valló többi álbölcsességek is.
-d-y-ó-