Interjú Czakó Gáborral, Decs első Kossuth-díjasával

Életrajzi adatok

Decsen született, 1942. szeptember 14-én.

Édesapja Czakó Sándor, több ipar mestere, 1943-ban eltűnt a doni ütközetben. Édesanyja Scherer Erzsébet fényképész volt. Egy bátyja volt, Sándor, aki újságíró, fotóriporter, több könyv, köztük Cz. G. Eufémia című könyvének fotóillusztrátora.  Három saját kötete jelent meg, köztük a kitűnő Kelj föl, öreg, a régi decsi cigányokról, és magáról szülőfalunkról.

Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végzi, a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizik 1960-ban. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán fejezi be 1965-ben.

Több lap szerkesztőségében dolgozik: az Új Tükörnél, (1979–1983 között) a Mozgó Világnál, majd a Négy Évszaknál, később az Olvasó Nép munkatársa. 1989 óta az Igen című katolikus lap főszerkesztője. 1991-től a Publica Rt. elnöke. Megszervezte a katolikus újságíróképzést, 1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadója lett, 1997-2001 között a KDNP képviseletében az MTI tulajdonosi tanácsadó testületének tagjaként működött, 2007 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1966 óta publikál országos lapokban. Somogyi Tóth Sándor, a Kortárs akkori prózaszerkesztője fedezi fel Postáskisasszony című novella közlésével. Fábián Zoltán az induló Ifjúsági Magazinban jelenteti meg Csomagok című novelláját. Írásművészetének leg­szembeötlőbb vonása a stílusok tudatos válogatása, ami abból az eltökéltségből ered, hogy mondanivalóit a nekik megfelelő formában jeleníti meg. A szerkesztésbeli, nyelvi, ábrázolási különbözőségek ellenére minden mun­káját átlengi a humor; hol szelídebben, ironikusabban (Várkonyi Krónika, Luca néni föltámadása), hol vaskos népiességgel (Disznójáték), hol éles szatírá­ba csapva (Eufémia, 77 magyar rémmese, 77 és fél magyar rémmese). Szellemisége egyértelműen katolikusságából ered. A prózai műfajok mindegyikében dolgozik.

A nagyközönség a Beavatás c. televíziós esszésorozatából (Duna Televízió) ismerhette meg személyesen, melynek első 160 adása 2004-ig négy kötetben jelent meg. Ma a Beavatás című sorozat már túlhaladt a 350-ik adáson is.

Tagja és szóvivője a Sánta Kutya-díjat odaítélő kuratóriumnak, melyet a közvélemény félretájékoztatásában elért „kimagaslóan eredményes” munkáért minden év péntek 13-áin odaítélnek.

Díjak:

• Helikon szobrászati díj (Keszthely, 1960)
• József Attila-díj (1975)
• Kortárs-díj (1994)
• Sajtótisztesség-díj (1995)
• Arany János-díj (2000)
• Babits Mihály-díj (2000)
• Pro Literatura-díj (2008)
• Nagy Gáspár-díjat (2008)
• Stephanus-díj (2009)
• Prima díj (2010)
• Kossuth-díj (2011)

 Kossuth- díj indoklás

CZAKÓ GÁBOR József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő a magyar katolikus újságíróképzés megszervezéséért, a televíziós esszé műfajának megteremtéséért, sokoldalú, műfajgazdag irodalmi munkássága elismeréseként; 2011. március 14. –

 

 

Képzőművészeti művek: könyv- és laptervek, szatirikus „kerti emlékművek” (vegyes technika, kő, talált tárgyak, stb.)

Önálló kiállítás: l997, Óbuda, Banán Klub

 

 

Művei

• A szoba (kisregény, 1970)
• Emberkert (elbeszélések, 1971)
• Indulatos jelentések (szociográfia, 1973)
• Megváltó (regény, 1975)
• Csata minden áldott nap (ifjúsági regény, 1975)
• Iskolavár (regény, 1976)
• Várkonyi krónika (regény, 1978)
• Sorrendben (1981)
• + (elbeszélések, 1982)
• Sárkánymese (regény, 1982)
• Eufémia (regény, 1983)
• A lélek fele (regény, 1986)
• Luca néni föltámadása (regény, 1987)
• A sárkánymocsár ura (regény, 1987)
• 77 magyar rémmese (Banga Ferenccel, 1988)
• Van itthon elég krumpli? (drámák, 1989)
• 77 és fél magyar rémmese (Banga Ferenccel, 1990)
• A Teremtő mosolya (esszék, 1991)
• Adorján és Seborján (meseregény, 1991)
• Angyalok (regény, 1992)
• Törökkő (regény, 1994)
• Magyar–magyar nagyszótár (1994)
• Mi a helyzet? Gazdaságkor titkai (esszék, 1995)
• Világfasírt (esszék, 1996)
• Bujdosók (esszék, 1997)
• ...és 77 magyar rémmese (Banga Ferenccel, 1997)
• Aranykapu (regény, 1999)
• Beavatás (esszék, 2000)
• Velünkjáró (2001)
• Szótárkönyv (2001)
• Pannon krétakör (cikkgyűjtemény, 2002)
• Beavatás – Eldobható Föld (televíziós esszék, 2002)
• Beavatás – Magánállamok (televíziós esszék, 2003)
• Még hetvenhét magyar rémmese (Banga Ferenccel, 2004)
• Titkos könyv (esszék, 2004)
• Beavatás – Az ideák nyelve (esszék, 2005)
• Belátó (cikkek 2002–2005) (2005)
• Tündérfalva (regény, 2006)
• Ádám Bokra – Beavatás (2006)
• Mondatok (aforizmák, 2007)
• Kilencvenkilenc magyar rémmese (2007)
• Beavatás – Isten családja (2008)
• Beavatás a magyar észjárásba (2008)
• Czakó- Juhász: Beljebb a magyar észjárásba (2010)
• Hosszúalattság (2010)
• Misztikai ösvény – Titkos könyv (2010)
• Beavatás- Lépcső és szalmaszál (2011)

 

 

 

Kicsit rendhagyó módon kezdem az interjút: először is a tegező formával, amivel férjem nagybátyjaként a megismerkedésünk óta megtiszteltél; másodszor a gyakran nekem szegezett kérdéssel: Mi történt Csabával? (a legtöbben még így ismernek a szülőfaludban) Miért maradt el az előadás?

 

Köszönöm az érdeklődést: igen jól esik! Amúgy én is Csabának ismerem magam, a családom és barátaim is, az újabbak is: a csabázásról érzem, hogy ismerőseim közül ki lesz esetleg barátom, ki marad távolabb. Amúgy anyakönyvileg Gábor az első keresztnevem.

 

Reméljük nincs komoly baj! Sokan azt is tudni vélték, hogy  Czakóéktól vitt el a mentő a kórházba. Kérlek, oszlasd el a félreértéseket, hadd tudják meg a Decsi Kapu olvasói, mi történt valójában!

 

A mentő sajnos igaz. Éppen a decsi találkozó reggelén erős fog-, mellkas- és vállfájdalmat éreztem, szívem dob, dob, dob, dobogása helyén pedig bllllll-szerű löbögést. A házi vérnyomásmérő nem tudta értelmezni a helyzetet: önmagára kente a dolgot, saját hibáját jelezte.

A mentőorvos rögtön megállapította, hogy „pitvari fibrilláció” jött rám. Injekciót kaptam, aszpirint kellett rágnom, s bevittek a Városmajor utca Szívkórházba. Lám milyen csoda az aszpirin! Állítólag ma sem tudják, hogy miként képes segíteni fájdalmon, lázon, szívzavaron.

A kezelés hatására a kórházba érve elmúlt a szív-löbögésem. Átestem két ultrahangos vizsgálaton meg egy szív-katéterezésen, hála az Úr Jézusnak, semmi komolyabb szervi elváltozást nem találtak.

 

A decsiek nagyon büszkék arra,  hogy van már a falunak  Kossuth-díjasa, még ha nem is lakik itthon.

 

Ez igen jól esik. A falunak része van benne. Nem is kicsi.

 

Nagyon termékeny írónak tartanak, rengeteget dolgozhatsz. Gondolom, sokan kíváncsiak arra is, mikor és hogyan írsz. Hogyan gyűjtöd  az anyagot? Jegyzetelsz- e vagy mindent fejben tartasz?

 

Amióta élek, imádkozom, olvasok és gondolkodom: mi van? Miért? Mitől? Hogyan? Mit jelent egy szó, és miért éppen azt? Amíg nem írom le, addig nem szabadulok meg tőle: motoszkál a fejemben, s nem hagyja, hogy mással foglalkozzam.

A rengeteg följegyzés nagy része olvasatlanul áll a padláson, zsákokban, dobozokban …

 

Biztosan különbség van egy történelmi regény (pl.  ARANYKAPU – Boldog Salamon király) vagy a rémmese sorozatok megírása közt.

 

A történelmi regényekhez, az Aranykapuhoz, vagy az Angyalokhoz – ez Hénokhról szól – természetesen elolvasom, amit lehet. A történelmet ismerni kell, tanulni belőle, s nem ellopni, hamisítani, ahogy az arvisurások, táltoskodók, Badinyi Jós, vagy akár némely ún. szaktudósok teszik.

A Rémmesék anekdoták, olyan történetek, melyek magyar emberekkel valahol megestek, és komoly embertől hallottam őket. Eddig öt kötet jelent meg, négyben 77, az utolsóban 99 mese olvasható. Egy picit színezem őket, mert a beszélőket Szépasszony társaságába helyezem. A lényeg azonban az élet ajándéka.

  

 

 

 

Miután megkaptad a Kossuth- díjat,  a rövid méltatás és gratuláció is megjelent újságunkban. Te hogy érzed, a Kossuth- díj birtoklása nagyobb felelőséggel jár-e , már ami az írói munkádat illeti?

 

Illik megköszönni, de még sem szabad túlbecsülni a díjakat és egyéb elismeréseket: se nemesebb lelkek, se jobb művészek nem leszünk tőlük.

Istennek tartozunk felelősséggel, ami egyrészt kikerülhetetlen, másrészt minden kitüntetésnél nagyobb és gyöngédebb, hiszen tulajdon Fiát adta nekünk barátunknak! Jézus mondja tanítványain keresztül mindnyájunknak: „Ti barátaim vagytok.” (Jn 15, 14-17) A Mindenható barátságáért még regényt sem kell írni, csak el kell fogadni. Egy kívánsága van, hogy szeressük egymást. Cserében életünk minden pillanatában rendelkezésünkre áll békével, bölcsességgel, a legjobb tanácsokkal. Sőt, kézzel fogható segítséggel!

Nincs ránk írva, hogy K-díjasok vagyunk, Isten arca viszont igen. Ha disznólkodunk, nem az a kérdés merül föl – hogy ez a pacák K-díjas? Hanem az, hogy ez Isten barátja?

 

Találmányaidat a Kossuth- díj indoklásában is említik. Ide sorolják a televíziós esszé  műfaját, a Beavatást is. Számomra olyan, mintha küldetésnek, missziónak tartanád ezt a munkát.

 

Az.

 

Hogyan választod ki a témákat?

 

Egyrészt jönnek, másrészt kizárom közülük a napi politikaiakat. Bő harminc éve jöttem rá, hogy a politikai kérdésekre sincsen politikai megoldás, mert a politika csak tünete a világ meg az egyes emberek, esetünkben a magyarok lelki-szellemi helyzetének.

Lássunk példát! 1242-ben a tatárok lerombolt országot és hullahegyeket hagytak maguk után. EU-támogatás sehol, sőt az osztrák herceg kifosztotta a menekülő királyt és elfoglalta a nyugati vármegyéket. Vajon IV. Béla föl tudta volna építeni az országot, ha a megmaradtak nem hittek volna a Mindenhatóban, a királyban, a hazában, saját erejükben, eszükben, hanem keseregtek volna: a tatárok úgyis visszajönnek, lám, már eltelt egy év, kettő, a várak még mindig nincsenek készen, ez nincs, az nincs, a múlt héten is a jégeső…

Minden lényeges kérdés a lelkünkben dől el, például az, hogy keservet, dühöt, reménytelenséget árasztunk-e társainkra, s ezáltal bénítjuk-e őket meg az országot, vagy derűt, szeretetet, reményt az összefogásra, a kilábalásra.

 

Hogyan tudod a műsoridőre leszűkíteni, hiszen látszik, hogy szinte mindenről ezerszer többet lehetne és tudnál is  mondani. Vagy gondolatébresztőnek szánod?

 

A hosszú gondolatból két-három darabot csinálok.

Ami a gondolatébresztést illeti, boldog lennék, ha sok-sok mély derűs gondolat támadna a magyar fejekben és szívekben!

Berzsenyi írta: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Ennek az elejét nem szokták idézni, pedig ott a lényeg, a lélekben. A lélek, mint Isten, az Élet és az Igazság ragyogása mindannyiunkban, természeténél fogva derűs és boldog. Nincs más dolgunk, mint hagyni, hogy a lelkünk boldog legyen, s akkor mi is azok leszünk, és szabadok. Így teszünk csuda dolgokat.

 

 

Jól gondoljuk, valóban haza jössz Decsre? 

 

Menni megyek, amikor csak tudok, de nem valószínű, hogy hazaköltözöm. Úgy alakult a sorsom, hogy egy igazi jó kis faluban élek, Budapest legszélén, Békásmegyer-Ófaluban. Gyermekeink, mind a hatan, tíz méter és tíz kilométeres távolságon, ha úgy tetszik, közelségen belül laknak, így ők is, nyolc unokánk is bármikor elérhetők: a családi és egyházi ünnepek nálunk rendeződnek, s igen gyakran a vasárnapi ebédek is: kakaspörkűtt, halászlé, mártóskalács…

Ivadékaim is decsiek maradtak…

 

Hiszen korán elkerültél innen.

 

Érettségi után, 18 éves koromban kerültem el, s azóta, sajnos, a régi barátok, rokonok is jórészt elmentek: ki más faluba-városba, ki az Örök Atyához.

 

Milyen emlékeket őrzöl szülőfaludról?

 

Csodálatosakat! Magát a gyerekkoromat, édesanyám, nagyanyáim, nagynénéim, unokatestvéreim, pajtásaim emlékét, a lócsatát, a bandázásokat, az iskolát: hirtelenjében föl se tudom sorolni. Persze állandóan ez teszem: regényeim és egyéb írásaim tele vannak Deccsel, még az Aranykapu, a Salamon királyunkról írott regényem is, pedig az közel ezer éve játszódik. Hosszúalattság c. regényem címe valaha egy decsi-erdei határrész vala… Persze, a mai Decs is fölbukkan mindenütt, páratlan ízeivel, tájaival, szavaival, alakjaival, szólásaival. Az én hőseim, ha komoly dologra szánják el magukat, mind decsi bort isznak. Kékfrankost, esetleg szagost…

Ó, ha még egyszer ihatnám azt a pompás száraz, férfias rizlinget, ami a hajdani lagzik és mulatságok főbora volt számomra!

Egy időben járogattam egy társaságba. Híres borakadémikusok közé, akik mindenféle „nagy borokat” mutogattak. Jó magam meg Greifenstein Jóska kékfrankosát öntöttem egy deli üvegkorsóba. Kaptam is miatta csipkelődő megjegyzéseket. Aztán elapadt a bortudorok lelkendezése, sok ezer forintos palackjaik tartalma meg nem: negyedig-harmadáig ürültek. Ők meg lassacskán odasomfordáltak a „decsihez” – minden alkalommal az fogyott el legelőször…

 

Kívánjuk, hogy még sokszor ihass a  szívednek kedves decsi nedűből,  asztalodon váljék továbbra is nektárrá, mely a decsieket megtartja jó emlékezetedben! Várunk mielőbb haza egy kis beszélgetésre!

 

 

                                                                                                                                                       (2011)