Beavatás lehetne

A régiek úgy tartották, hogy léteznek erények és bűnök. Bizonyos gondolatok, szavak, cselekedetek és mulasztások, nem holmi moralizmusból rosszak, hanem azért, mert szétvetik a közösséget, és megakadályozzák az egyes embert abban, hogy saját lényét megismerje, és birtokba vegye. Meg kell tisztulni tőlük ahhoz, hogy megtudjuk, kik lehetünk, s miért élünk a világon. Ezen a ponton találkozunk az istenséggel, akit tisztátalanul elgondolni sem vagyunk képesek. A világ összes vallása, vagy ami hajdan ugyanaz volt, kultúrája, ismert tisztító eljárásokat és szertartásokat.

A keresztények, úgy a XII. századig nyilvános közgyónást tartottak: a gyülekezet előtt vallották meg vétkeiket, s általában jóvátételük is mindenki szeme láttára zajlott, mert úgy tartották, hogy a bűn közösségellenes és szégyellni való. Ezért a vétkes bizonyos ideig csak a templom pitvarába léphetett, s csak onnan hallgathatta a szentmisét. Természetesen nem áldozhatott. Hittek a szégyen tisztító hatásában?

Nem, hanem a töredelemben, ami Czuczor-Fogarasi szótár szerint: „Tökéletes töredelem, mely a bűnt teljesen, és sikeresen megutálja, mely tiszta erkölcsi érzelemből fakad.” Vagyis először szembefordulás a rosszal, másodszor a jóság, a tisztaság benső örömének fölfedezése.

*

Remete szent Antal (szül. kb.: 251-355) egyszer próbaképpen megszégyenített egy agyon dicsért szerzetest: bírja-e? Nem bírta. Ezt mondta neki: „Olyan faluhoz hasonlítasz, melyet előről ugyan földíszítettek, de hátulról rablók fosztogatnak.” Ma a higiéné korában a benső megtisztulás igénye meglehetősen nevetséges. A gyónás, a négyszemközti is kezd kimenni a divatból. Drága boldogult Molnár Gyula barátom mesélte, hogy egy német püspök ismerősénél jelentkezett egy fiú papnövendéknek. Hozta a plébánosi ajánlást, miszerint meg van keresztelve, bérmálva, ennyi meg ennyi éven át rendszeresen ministrált. Nos, a püspök a beszélgetés során megkérdezte a fiút, hogy mikor gyónt utoljára. Kiderült, hogy soha. A plébános úr nem szokott gyóntatni.

Kedves református barátom sóhajtotta múltkor, hogy sajnos, náluk nincsen gyónás, ő szívesen folytatna bűnvizsgáló, bűnbánó lelki beszélgetést egy jó pappal. Katolikusoktól is hallani, hogy náluk a tisztelendő úr gyóntat ugyan, de egy perc alatt elintézi az embert. Szó sincs lelki vezetésről, életelemzésről, hogy vajon milyen életvitel, milyen szokások vezetnek hibáink rendszeres ismétléséhez, a fölületességhez, a vad indulatokhoz, a lélek kiszáradásához. És vajon mi lehetne az orvosság?

*

Komoly emberek világszerte keresték a magányt, törekedtek szemlélődő életre, hogy megszabaduljanak a kísértésektől, s találkozhassanak Istennel. A kereszténységben a Sivatagi Atyák körül alakultak ki lelki közösségek a remetékből. Remete Szent Antalról jegyezték föl, hogy egyszer egy vadász megbotránkozott hallván, hogy tréfálkozik tanítványaival. Erre a szent azt mondta neki: feszítsd meg az íjadat! Még jobban! Még jobban! Mire a vadász: atyám, ha mértéken felül feszítem, el fog törni. Erre az öreg így szólt: „Így van ez Isten művével is: ha mértéken felül megerőltetjük testvéreinket, hamar széttörnek. Tehát néha le kell hajolnunk hozzájuk.” Az első tanulság: a benső út nem komor. A második: mindannyian rászorulunk mesterekre, akik segítenek bennünket megszabadulni hibáinktól, ugyanakkor jóra is vezetnek.

*

1353-ból maradt fönn a Krizsaphán fia György látomásai c. irat. A főhős maga diktálta le azon melegében, hogy visszatért az alvilágból.

Nos, ezt a bizonyos Magyarnak is nevezett Györgyöt Nagy Lajos királyunk „az apuliai részek kapitányává tette. A rábízott hivatalban túlságosan üldözte és büntette ellenfeleit. Mind ő, mind cinkosai rengeteg kárt, meg bajt okoztak, mert fosztogattak és legalább háromszázötven embert gyilkoltak meg jogellenesen.” A történet eddig meglehetősen szokványos. A főnökök manapság is gyakran esnek abba a hibába, hogy polgáraikat alattvalónak nézik, üldözik és fosztogatják, sőt láb alól is elteszegetik. Hanem „György egy éjszaka, amidőn ágyában virrasztott, és Isten figyelmeztetésére lelkiismeretesen megvizsgálta vétkeit, nagyon meghökkent és megrendült e vizsgálat közben, mert látta, hogy összes vétke irtóztató és gyűlöletes az Isten és az emberek szemében.” A középkori ember szerint ugyanis ilyen kérdésekben az embernek Istennel egy véleményen kell lennie.

Reggel tüstént nekivágott és minden vagyonát, köztük pompás lovait hátrahagyva Rómába gyalogolt, ahol a pápai kúriában töredelmesen megvallotta bűneit. Ott „üdvös elégtételt szabtak ki rá olyan mértékben és szabály szerint, amilyet a római kúriában ilyesféle vétkek esetén alkalmazni szoktak.” Ezen a ponton szokás megnyugodni: ennyi Miatyánk, annyi vezeklés, jótékonykodás… „György azonban megvizsgálván lelkiismeretét, úgy ítélte meg, hogy bűnhődése irtózatos bűneihez képest nem elegendő, ezért elhatározta, hogy jóvátétele kiegészítéséül Santiago di Compostellába megy.” Természetesen gyalog talpalt Spanyolországba. Ott is meggyónt, ott is kiszabták rá az elégtételt, ám kevesellte. Előbb remete lett, sokat böjtölt, majd Írországba gyalogolt, és ott „alászállt a pokolra,” hogy megízlelje azt a rettenetet, amit ő okozott apuliai országlásával.

*

Remete szent Antalt egyszer valaki arra kérte: imádkozzék érte. Ő így válaszolt: Sem én nem irgalmazhatok neked, sem Isten, ha te magad nem igyekszel kérni az Istent.

279. Beavatás

                                                                                                                       (2010)