Az országot dúló világválság, az önerőből gerjedt politikai hibák mellett a félreértésekkel-félreértetésekkel hevített viták súlyos nemzeti károkat okoznak. Ez utóbbiak arra épülnek, hogy az emberek úgysem tudják, hogy mi a helyzet, tehát bármit be lehet adni nekik.

Példa: nincs ma olyan párt az országban, amely ne tartaná magát demokratikusnak. Olyan ellenzéki erő sincs, amely ne követelné ordítva a kormány „takarodását.” Ezt akarták a 2006 őszén kipattant erkölcsi-politikai-gazdasági botrány miatt tüntetők is. Tehették, mert föl tudtak mutatni egy demokratikus ellenerőt, amely négy év múlva elsöprő többséggel meg is nyerte a választásokat. 2006 telén is győzött volna.

Mi a lényeg? Nézzük, mi történne az Orbán-kormány „eltakarodása” után? A demokrácia szabályai szerint új választás, amit e pillanatban ismét a Fidesz-KDNP nyerne meg, a követelőzők hoppon maradnának, némelyik tán be sem jutna a parlamentbe…

Ez a terv? Csudákat. A bel- és külföldön végzett torokgyakorlatokból az következik, hogy sem a tények, sem az igazság, sem a demokrácia, sem a haza, sem semmilyen érték nem számít sok ún. magyar politikus szemében. A bölcs Salamon király előtt álló a gyermektolvaj szajha szintjén áll az ilyen: „Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágd ketté!” Salamon igazságos ítélete után az egész nép „nagy tiszteletre ébredt a király iránt.” (1Kir 4, 16-28)

Ez nálunk – sajnos – egyre kevésbé fenyeget. Igen sok honfitársunkat szinte bármilyen eszetlenséggel meg lehet étetni. Ugyanis egyre zavarosabb a közélet nyelve, egyre magyartalanabb. Mondjuk ki nyíltan: szándékoltan az, hogy minél kevesebben értsék. Félő hogy ebben akarva-akaratlan nagykoalíció alakult.

Széchenyi István 1831-ben fölajánlotta 60.000 forintból álló évi jövedelmét „Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti,” - így keletkezett a Magyar Tudós Társaság, mai nevén Magyar Tudományos Akadémia. 1862-1874 között két ember – Czuczor Gergely és Fogarasi János munkájaként, de az egész Akadémia összefogásából – meg is jelent A magyar nyelv szótára, mely 110,784 cikkből áll, s magyarázza nyelvünk szerkezetét, a szavak jelentését, keletkezését, más nyelvekkel való rokonítását. Mára tudománytalannak minősítették némely nyelvészek, akik a Magyar nyelv történeti – etimológiai szótárára – TESz. – esküsznek, mely mű döntően a Czuczor-Fogarasi elemzéseire támaszkodik – utána lehet számolni…

Napjainkra anyanyelvünk iránti szerelem lelohadt. Tanulók, sőt a tanárok is utálják a nyelvtant, gyermeküket, vállalkozásukat sokan idegen szavakkal, idegen észjárással nevezik. Itt most nincs hely a magyar észjárás részleteibe bocsátkozni, már két hasonló című könyvet is szenteltem a kérdésnek – Karácsony Sándor nyomán járva. Itt csak annyit, hogy mi a „lényeget” emeljük ki, ezért áll elöl a vezetéknév, címzésben az ország, keltezésben az évszám, számolásban a nagyobb egység, pl. tizenegy, a latin undecimmel szemben. Ehhez képest újabban az áruk szavatosságát a „nyugati észjárás” szerinti keltezéssel kell megadni, mintha ostromolnák a külföldiek a magyar boltokat. Nyugati észjárás szerinti öszvér-nyelven fogalmaznak a posztmodern esztéták és a strukturalista-generatív nyelvészek – a példák sora végtelen.

Nézem a Nemzet Televíziójának Duna World nevű csatornáját: ugyan mi fán termett ez a nyelvi kiméra? Újjáéledt a hajdani szocialista Dunair cipő? Ki képes kiejteni? Milyen nyelv szabályai szerint kell? Műsoron Shakespeare Ahogy tetszik c. darabja. A tájékoztatóban olvasom, hogy a játszó személyek közt láthatom Sándor Gáspárt, Dorottya Udvarost, László Szacsvayt. Rendezte: Székely Gábor. Nyilván a keresztneve Székely és a családneve Gábor – új fiú a szakmában?

Olvasom a dr. Rigó Mihály remek esszéjében – Nyelvi gyarmatosítás – hogy „az angol műszaki szabványokat magyarra fordítás nélkül kötelezővé tették Magyarországon, meggyorsítva a nyelvcsere folyamatát.” És ezt az MTA szó nélkül tudomásul vette, holott éppen azért jött létre, hogy „hazánkban a tudományok és szépművészségek honi nyelven műveltessenek.” Ez az eszme be is került a „rendszabások” 1. §-ba. Hány magyar mérnök fog tudni eligazodni a szabványok ánglius szaknyelvében? Az egész magyar műszaki tudományosság – miként a reformkorig vala – idegen ajkú lesz ezután? És utána a társtudományok, a cégtáblák, a versek, az óvodák? Nem az EU meg az IMF irtja ki nyelvünket, hanem mi? Saját nemzeti intézményeink?

Kiváló nyelvészünk, Pusztay János írja egy nekem küldött levelében: „nem egy előadásomban és írásomban adtam hangot annak a nézetemnek, hogy megindult a magyar nyelv eróziója, s itt nem elsősorban a nyelvromlásra gondolok, hanem arra, hogy egyes területeken visszaszorul a használata. S ha egyszer egy ilyen folyamat elindul, nehezen lesz megállítható (ezt látom az oroszországi finnugor nyelvek példáján). A műszaki, természettudományi és orvostudományi területen az MTA nem tartja tudományosan értékelhetőnek (pl. pályázatok benyújtásakor) a magyar nyelvű publikációkat, csak az angol nyelvűeket. Ennek megfelelően nem alakul ki ezeknek a területeknek hosszú távon a szakszókincse, s egy nemzedék múlva a kutató a magyar hallgatóság előtt kénytelen lesz a témájáról angolul beszélni. Alapvető emberi-nyelvi jog sérül, ti. alapvető jogom, hogy minden információhoz az anyanyelvemen juthassak hozzá. Mindazonáltal ilyen témájú írásaim falra hányt borsónak bizonyulnak.”
Magyar-e az a tudomány, az a politika, melyet ezek a kérdések hidegen hagynak?