Az Élet és Tudomány Röviden rovatában (2009/21. 668. old.) olvashatjuk, hogy az angol nyelv szókincse elérheti az egymillió szót – elsősorban az ázsiai közvetítő szerepe folytán: az ottani nyelvek szavai belészivárogtak. Persze ennyi angol szót senki sem használ: az átlagos szóforgalmat 12-14 ezerre teszik. A tanulatlan britek szókincse alig pár ezer. Honnan is érthetnék pl. a NASA-t magyarázat nélkül?

Máig legnagyobb szótárunk, a Czuczor-Fogarasi (CzF) száztizenháromezer szócikket tartalmaz. Helyneveket is megad, de friss, vagy közismerten idegen szókat nem, és persze az 1874 – az utolsó kötet megjelenése – utáni hazai fejleményeket sem. Az újabb szótáraink, pl. az Etimológiai szótár (Tinta kiadó, 2006, Főszerk.: Zaicz Gábor) hemzsegnek az idegen szavaktól, melyek etimológiája nem ránk tartozik.

A magyar szókincset általában 60-100 ezerre teszik, de az összes, önálló jelentéssel bíró szóalak – lexéma – száma kitehet egy milliót a Wikipédia szerint. Akár az angol.

Hanem a magyar amellett, hogy egyike világ legnagyobb szókincsű nyelveinek, egyúttal a legnépibb, ha úgy tetszik a legdemokratikusabb is. Közismert, hogy az iskolázatlan angolok – németek, stb. – egy két-ezer szón tengődnek, viszont az egyszerű, de értelmes magyar parasztok, pásztorok, halászok bámulatosan gazdag szókészlettel bírnak, s választékos beszédjük gyakran fölülmúlja a tollforgató értelmiségiekét is. Ennek tanúja minden néprajzkutató, vagy Őrséget, Bereget, Erdélyt járó nyelvtársunk.

Mi lehet ennek a titka?

Először szókincsünk szinte beláthatatlan mérete, másodszor nyelvünk szemléletessége, ami az új, vagy először hallott szavakat megérteti, és szóteremtésünk határait a beláthatatlanba tolja.

Először a méretekről. Ha megemeljük a komolyabb magyar–idegen szótárakat, a magyar kötet rendre súlyosabb. A Györkösy-féle latin-magyar szótár 25 000, a magyar-latin párja 45 000 szócikket tartalmaz. Ugyanarra a dologra, fogalomra a magyar rendre több szót ismer a környékbeli nyelveknél. Néhány esetnek utána jártam. A beszélésre, a közlésre, ami mostanság általában kommunikáció, legalább 453 szavunk van, a meghalás módjaira száznál több kifejezést használunk, a haladásra, helyváltoztatásra 1216-ot! A Beavatás a magyar észjárásba c. könyvemben a szószedetek is tanulmányozhatók. A képiség teszi lehetővé, hogy e rengeteg magyar szó ne csak legyen, de értsük is őket – ketyeg, zubog, sunnyog, topog, eső. Szinte látjuk, halljuk őket. Amikor először hallottam a tévében egy csalásról, amit lepapíroztak, a millió nézővel együtt menten értettem, akár azt, hogy valaki rizsázik, a csatár áthámozta magát a védőkön, és így tovább. Viszont az MR1 tőről metszett, sznob anglicizmus, magyarul értelmezhetetlen. Persze angolul is.

A személetesség ősoka nyelvünk gyökrendje. A magyar ragozó-ragasztó, toldalékoló nyelv. Vajon mit toldalékolunk? Úgyszólván bármit, lám, még az egészségtelenségeitek-et is. Ám ha a szóról lebontjuk a ragasztmányokat, akkor eljutunk szó atomjához, a gyökhöz, azt toldalékoljuk. A gyök arról ismerszik meg, hogy nincs benne se rag, se jel, se képző. A gyökrebontás műveletét minden magyar az anyatejjel szívja magába: például eszerint becézünk: a szó valódi, vagy vendégszavak esetében a vélt gyökéhez ragasztjuk a kicsinyítő i-t: Zoli, Mari, ubi, stb. A gyök adja a szó alapértelmét, s ebből eredően a hangsúlyát. Hunfalvysta nyelvészeink, akik tagadják a gyökrendet, nem is tudnak magyarázatot adni a magyar szóhangsúlyra. Megesik, hogy gyökeink némelyike, például a maga a gyök szó, a nyelvújítás idején már csak hajtásaiban – gyökér, gyökerezik stb. – élt, de midőn újra szolgálatba állt, az egész nyelvterületen mindenki tudta menten, hogy mit jelent. A nyelvújítás tömérdek szavából leginkább a gyökrendre-szemléletességre épülők maradtak meg: moz-dony, von-tat, füz-et, stb, s innen a mai szólelemények életképessége is: világháló, háló, lemez, meghajtó, stb.