Decs, 1942. szeptember 14.

Édesapja Czakó Sándor, több ipar mestere, 1943-ban eltűnt a doni ütközetben. Édesanyja Scherer Erzsébet fényképész volt. Egy bátyja van, Sándor, aki újságíró, fotóriporter, több könyv, köztük Cz. G. Eufémia című könyvének fotóillusztrátora.

Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végzi, a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizik 1960-ban. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán fejezi be 1965-ben.

Több lap szerkesztőségében dolgozik: az Új Tükörnél, (1979–1983 között) a Mozgó Világnál, majd a Négy Évszaknál, később az Olvasó Nép munkatársa. 1989 óta az Igen főszerkesztője. 1992-től a Magyar Szemle társszerkesztője. 1966 óta publikál országos lapokban. Somogyi Tóth Sándor, a Kortárs akkori prózaszerkesztője fedezi fel Postáskisasszony című novella közlésével. Fábián Zoltán az induló Ifjúsági Magazinban jelenteti meg Csomagok című novelláját. Írásművészetének leg­szembeötlőbb vonása a stílusok tudatos válogatása, ami abból az eltökéltségből ered, hogy mondanivalóit a nekik megfelelő formában jelenítse meg. Vagyis saját stílus helyett a művekét építi. A szerkesztésbeli, nyelvi, ábrázolási különbözőségek ellenére minden mun­káját átlengi a humor; hol szelídebben, ironikusabban (Várkonyi Krónika, Luca néni föltámadása) hol vaskos népiességgel (Disznójáték), hol éles szatírá­ba csapva (Eufémia, 77 magyar rémmese, 77 és fél magyar rémmese). Szellemisége egyértelműen katolikusságából ered. Innen a valamennyi műben kimutatható Krisztus-utalás és Nap-pont, amely a belső szerkezetet megadja azáltal, hogy a hősök feléje szeretnének közeledni, vagy éppen még arra nézni is félnek.

A prózai műfajok mindegyikében dolgozik.

Díjak: Arany János-, Babits Mihály-, Sajtótisztesség-, Kortárs-, József Attila-, Nagy Gáspár-, Stephanus-díj, Árpád pajzs.

1960: Helikon szobrászati díj, Keszthely

Képzőművészeti művek: könyv- és laptervek, szatirikus „kerti emlékművek” (vegyes technika, kő, talált tárgyak, stb.)

Önálló kiállítás: 1997, Óbuda, Banán Klub